Igencsak barátságtalan idővel búcsúzik a hét

2021. december. 11 5:03

Újabb mediterrán ciklon érkezik a hétvégén, vasárnap főként a keleti országrészben várható vegyes halmazállapotú csapadék, eső és havazás. Emellett viharos szél is borzolja a kedélyeket.

Szombaton általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, elsősorban az Észak- és Nyugat-Dunántúlon lehet vékonyabb, szakadozottabb a felhőzet. Késő délelőttől a déli megyékben valószínű eső, a Dél-Dunántúlon havas eső, havazás is lehetséges. Az északi, északkeleti szél egyre nagyobb területen megerősödik, késő estétől az Észak-Dunántúlon viharos széllökések is lehetnek, amely a Bakonyban hófúvásokat eredményez. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul. Késő este -3, 4 fok valószínű.

 

VASÁRNAP

  • A Dunántúlon szakadozottá válik a felhőzet, arrafelé általában közepesen felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, míg keleten erősen felhős vagy borult marad az ég.
  • A Dunántúlon nem valószínű csapadék, az Alföldön viszont több helyen várható eső, vegyes halmazállapotú csapadék és hó vegyesen.
  • Eleinte inkább a folyékony és vegyes halmazállapot, később, a késő délelőtti, déli óráktól egyre inkább a havazás lehet a jellemző csapadékforma.
  • A lehullott csapadék délutántól lefagyhat!
  • Az északnyugati, északi szél már az éjszaka során nagy területen viharossá fokozódik, így az ország egyes részein (különösen a Bakonyban) hófúvás is valószínű!
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jellemzően -5 és +3 fok között várható, az Északi-középhegység kevésbé felhős, szélvédett részein lehet a hidegebb, a borult és csapadékos keleti tájakon az enyhébb a hajnal.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Éjszaka nyugat felől beborul az ég, így eleinte a középső országrészben lehet kevesebb a felhő, majd napközben a mediterrán ciklon felhőzete elhagyja a keleti országrészt, így a Dunántúl kivételével a legtöbb helyen kisüthet a nap.
  • A keleti megyékben délelőtt lassanként megszűnik a havazás, de emellett a Dunántúlon is előfordulhat kisebb eső, havas eső.
  • Az északnyugati szelet a hajnali órákig még nagy területen kísérhetik erős lökések, később veszít erejéből a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és +1 fok között alakul, a hóval borított, illetve a kevésbé felhős középső tájakon lesz a hidegebb.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Nyugaton általában erősen felhős vagy borult idő valószínű, másutt az éjszaka képződött köd feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős lesz az ég.
  • A délutáni óráktól megnövekedhet, megvastagodhat a fátyolfelhőzet.
  • Legfeljebb kevés helyen fordulhat elő kisebb eső, szitálás, illetve hószállingózás.
  • Az északi, északkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -10 és +3 fok között valószínű, a hóval borított kevésbé felhős keleti tájakon lesz hidegebb, a felhősebb nyugati megyékben enyhébb az éjszaka.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Éjszaka nagy területen képződhet köd, mely akár az ország nagy részén tartósan meg is maradhat.
  • Napos és tartósan rétegfelhős tájak egyaránt lehetnek.
  • A ködös területeken szitálás, ónos szitálás, hószállingózás előfordulhat, de számottevő csapadék nem valószínű.
  • A változó irányú szél gyenge marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -12 és +2 fok között alakulhat, a hóval borított kevésbé felhős keleti tájakon mérhetjük az alacsonyabb értékeket.
  • A hőmérséklet csúcsértéke -4 és +4 fok között lehet.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Túlnyomóan borult, párás, ködös idő valószínű, majd egy hidegfront hatására egyre nagyobb területen felszakadozhat a rétegfelhőzet.
  • Kezdetben legfeljebb szitálás, ónos szitálás fordulhat elő, majd észak felől akár több helyen is lehet vegyes halmazállapotú csapadék.
  • A kezdetben változó irányú szél északnyugati irányba fordul és nagy területen kísérhetik erős lökések.
  • A minimum -6 és +2 fok között, a maximum -4 és +6 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.