Ónos esőre és viharos széllökésekre figyelmeztetnek

2021. december. 18 10:39

Átmenetileg megnyugszik az idő szombaton, majd vasárnap hajnaltól ismét erőre kap a szél, főként a Dunántúlon. Vasárnap késő estétől Borsod-Abaúj-Zemplén megyében gyenge ónos eső is lehet.

Ma a déli órákig az északnyugati szelet kísérő legerősebb lökések a Dunántúlon és északkeleten még elérhetik a viharos fokozatot, majd átmenetileg veszít erejéből a szél.

Vasárnap hajnaltól folyamatosan erősödik, délig viharossá is fokozódik az Észak-Dunántúlon, illetve a Dunakanyarban és a budai hegyekben az északnyugati szél. A legerősebb lökések általában 70-80 km/óra között alakulhatnak, de időnként a 80 km/órát is meghaladhatják, főleg a hegyekben. Vasárnap késő délutántól már fokozatosan veszít erejéből a szél.

Ma estétől északkeleten (Zemplén, Szabolcs, Hajdú-Bihar) havas eső, havazás várható, de csak kevés helyen (leginkább az északkeleti határ közelében, és a Nyírségben) valószínű lepel és 3 centiméter közötti hóréteg. Borsod megyében átmeneti, gyenge ónos eső is előfordulhat.

Átmeneti csapadékszünet után holnap estétől, késő estétől az északkeleti megyékben ismét havas eső, havazás (lepel – 2 centiméter) kezdődhet.

Vasárnap a Dunántúl keleti felében és a középső országrészben a rétegfelhőben lévő magasabban fekvő területeken zúzmara képződhet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki viharos erősségű széllökések miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megyékre, vasárnapra vonatkozóan.

Ónos eső veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vasárnap.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás