Napsütést hoznak a következő napok

2022. január. 09 14:02

A havazást okozó mediterrán ciklon elhagyja térségünket. A jövő héten már az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk.

Hétfőn az északi, északkeleti megyékben kevesebb felhőre, többórás napsütésre számíthatunk, és a nap folyamán az északnyugati tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet. Megközelítőleg az ország déli felén viszont jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elsősorban a nap első felében fordulhat elő gyenge vegyes halmazállapotú csapadék a nyugati vidékeken. Az északi, északkeleti szél nagyobb területen megélénkül, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és Bodrogközben erős lökések is kísérhetik. Emellett a keleti tájakon néhol hordhatja is a havat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1 és 5 fok között alakul, de északon, északkeleten ennél magasabb értékek is előfordulhatnak.

 

kedd

  • Mindenütt csökken a felhőzet, nagyrészt derült vagy kissé felhős lesz az ég, általában több órára kisüt a nap.
  • Nem valószínű csapadék.
  • Az északi, északkeleti szelet sokfelé kísérik élénk, a Nyugat-Dunántúlon és keleten erős lökések.
  • Hajnalra jobbára -7 és -1 fok közé hűl le a levegő, de a havas, illetve a szélvédett helyeken -10 foknál hidegebb lehet.
  • Kora délután -1, +4 fokot mérhetnek.

 

szerda

  • Túlnyomóan napos időre számíthatunk.
  • A nap második felében érkezhet egy keskeny szétszakadozó felhősáv észak felől.
  • Csapadék nem várható.
  • Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A minimum-hőmérséklet általában -9 és -4 fok között alakul, de a hóval borított, illetve a szélcsendes helyeken -12, -14 fok sem kizárt.
  • A maximum-hőmérséklet -2 és +2 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Melegfront vékony, szakadozott felhősávja vonulhat át fölöttünk, emellett általában többórás napsütés is lehet az ország nagy részén (legtöbb felhő az északkeleti tájakon valószínű).
  • Csapadék nem várható.
  • A jellemzően nyugati, északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol időnként erős lökések is lehetnek.
  • A minimum-hőmérséklet általában -9 és -3 fok között alakul, de a hóval borított tájakon, valamint a szélcsendes fagyzugokban -13, -15 fok sem kizárt.
  • A csúcsérték -2 és +5 fok között várható.

 

péntek

  • Általában többórás napsütésre számíthatunk, majd észak felől több felhő érkezhet.
  • Számottevő csapadék nem várható.
  • Hajnalban ködfoltok képződhetnek.
  • A jellemzően nyugati, északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol erős lökések kísérhetik.
  • Hajnalban -10, 0, kora délután 1, 9 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.

 

szombat

  • Gyengén és erősen felhős területek is lehetnek.
  • Kisebb vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat helyenként (nagyobb eséllyel az északkeleti országrészben).
  • Hajnalban ködfoltok képződhetnek.
  • Az északnyugati, nyugati szelet helyenként erős lökések kísérik.
  • A hajnali -8, +2 fokról 0 és +8 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás