Megerősödő szél kíséri az enyhébb időt

2022. január. 13 5:03

Csütörtökön melegfront érkezik, mögötte enyhülni kezd az idő és megélénkül, néhol megerősödik a szél. Pénteken egyre több helyen kell erős, néhol viharos széllökésekre számítani.

Csütörtökön szakadozott lesz a felhőzet felettünk, ezért általában többórás napsütésre számíthatunk, egyedül az északkeleti tájakon lehet erősen felhős vagy borult az ég. Arrafelé késő délutántól, estétől hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. Északnyugaton az északnyugati, míg a Tiszántúlon a délnyugati szelet kísérhetik élénk, olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és +5 fok között várható, de a Tiszántúl kevésbé szeles, hófödte tájain ennél akár több fokkal alacsonyabb, míg Sopron környékén magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este -4, 1 fok valószínű.

 

PÉNTEK

  • Általában többórás napsütésre számíthatunk, azonban az északkeleti, keleti tájakon az éjszaka képződő zúzmarás köd, illetve rétegfelhőzet egy része napközben is tartósan megmaradhat.
  • Estétől északkelet, észak felől felhősödés várható.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati, nyugati szelet nagyobb területen kísérhetik élénk vagy erős, néhol viharos lökések.
  • Hajnalban általában -6 és +1 fok között alakul a hőmérséklet, de a havas, illetve a szélcsendes, fagyzugos részeken több fokkal hidegebb lehet.
  • Kora délután többnyire 4, 10, a szélvédett, hófödte tájakon azonban 0, -3 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.

 

SZOMBAT

  • Szakadozott frontális felhőzet vonul át felettünk. Általában sok napsütésre számíthatunk, de az északkeleti, keleti tájakon tartósan ködös, rétegfelhős maradhat az idő.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • Hajnalban -6, +2 fok lesz a jellemző, de a havas, illetve a szélcsendes, fagyzugos részeken több fokkal hidegebb lehet.
  • Kora délután általában 3, 7 fokot mérhetünk, de a szélcsendes, hófödte keleti részeken 0, -3 fok várható.

 

VASÁRNAP

  • Éjszaka nő a zúzmarás köd, illetve rétegfelhőzet kiterjedése, amelynek egy része – elsősorban továbbra is a keleti tájakon – napközben is tartósan megmaradhat. Máshol napos időre készülhetünk.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Helyenként megélénkül a déli, délnyugati szél.
  • A minimum-hőmérséklet általában -2 és -6 fok között alakul, de helyenként hidegebb lehet.
  • A maximum -2 és +7 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • Hidegfront szakadozott felhőzete vonul át napközben felettünk, amelyből szórványosan fordulhat elő vegyes halmazállapotú záporos csapadék.
  • Sokfelé megélénkül, megerősödik, néhol viharossá is fokozódik a nyugati, északnyugati szél.
  • Hajnalban többnyire -7, +2 fokot mérhetünk, de a hóval fedett részeken helyenként hidegebb lehet az idő.
  • A kora délutáni órákban 2, 8 fok valószínű.

 

KEDD

  • Általában napos idő várható felhőátvonulásokkal.
  • Néhol jelentéktelen hózápor nem kizárt.
  • Az északnyugati szelet élénk, olykor erős lökések kísérhetik.
  • Hajnalra többnyire -1 és -7 fok közé hűl le a levegő, de helyenként hidegebb lehet az idő.
  • A kora délutáni órákban 0, +6 fokot mérhetünk.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás