Szélvihart hoz a következő hidegfront

2022. január. 16 5:29

Vasárnap este újabb hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására az északi országrészben többfelé viharossá fokozódik a szél. A legerősebb széllökések a 65-75 km/órát is elérhetik.

Vasárnap legnagyobb eséllyel a Tiszántúlon és az északkeleti megyékben maradhat meg a zúzmarás köd, illetve a rétegfelhőzet. Másutt napos, fátyolfelhős időre számíthatunk. Délután észak felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. A ködös, rétegfelhős tájakon ónos szitálás, hószállingózás várható. A légmozgás napközben mérsékelt marad, majd estétől megélénkül, északnyugaton, északon megerősödik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 8 fok között alakul, de a borult tájakon csupán -2, +1 fok körül valószínű.

 

hétfő

  • Eleinte jobbára közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk, délelőtt napsütés főleg a délnyugati megyékben valószínű, majd felhőátvonulások várhatók, egy hidegfront vastagabb felhőzete roboghat át térségünk felett. Mögötte a délutáni, esti óráktól északkelet felől már csökken a felhőzet.
  • Kezdetben helyenként valószínű hószállingózás, szitálás, ónos szitálás. A nap második felében szórványosan valószínű vegyes halmazállapotú záporos csapadék, főleg záporeső, havas eső, de északkelet felől hózáporok is.
  • Az északnyugati, nyugati szél nagy területen megerősödik, több helyütt viharossá is fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a szélvédett, havas, fagyzugos részeken hidegebb lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 10 fok között várható.

 

kedd

  • Az ország nagy részén napos idő várható, de helyenként számítani lehet rétegfelhőzetre, majd fátyolfelhők is sodródnak térségünk fölé.
  • Napközben már számottevő csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati, északi szél még sokfelé megerősödik, majd a nap második felében mindenhol csillapodni kezd a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és +1 fok között alakul, de a fagyzugos, illetve szélvédett keleti, északkeleti körzetekben hidegebb is lehet.
  • Kora délután általában 3, 8 fokot mérhetnek.

 

szerda

  • Éjjel, hajnalban több helyen képződhet köd, illetve rétegfelhőzet, amely helyenként napközben is csak lassan oszlik fel. Másutt általában gyengén felhős, napos időre van kilátás.
  • Számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű (néhol gyenge szitálás, ónos szitálás, hószállingózás előfordulhat).
  • A délnyugati szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet az ország nagy részén -7 és +1, a csúcsérték 1 és 9 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Felhőátvonulások várhatók, több-kevesebb napsütéssel.
  • Szórványosan valószínű vegyes halmazállapotú csapadék (zápor, majd egyre inkább hózápor).
  • A délnyugati, majd nyugati, északnyugati szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • Hajnalban -6, +1, a kora délutáni órákban általában 3, 9 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.

 

péntek

  • Felhőátvonulásokra számíthatunk, hosszabb-rövidebb napsütéssel.
  • Elszórtan előfordulhat hózápor.
  • Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódhat az északnyugati, nyugati szél.
  • A hajnali -10, -2 fokról általában -2 és +4 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.