Kemény fagyokkal indít a jövő hét

2022. január. 22 13:46

Országszerte erős fagyra kell számítani a következő éjszakákon. Hétfőn és kedden, a hajnali órákban a hóval borított, szélcsendes tájakon akár -15 foknál is hidegebb lehet.

Vasárnap a Tisza vonalától nyugatra erősen felhős vagy borult idő várható, csak a délutáni óráktól csökken majd a felhőzet. A nyugati határ mentén vegyes halmazállapotú csapadék, míg a Nyugat-Dunántúl többi részén havazás valószínű, amely várhatóan egész nap kitart majd. A Tiszántúlon változóan felhős idő lesz a jellemző, egy-egy hózápor kialakulhat, majd estére kiderül az ég. Az északi, északnyugati szél leginkább a Tiszántúlon erősödik meg, néhol viharossá fokozódhat, ami elsősorban az északkeleti határ mentén hordhatja a havat. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -2 és +4 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Az ország legnagyobb részén derült, napos időre számíthatunk.
  • A nyugati, északnyugati határnál lehetnek erősen felhős, illetve borult területek, de a déli órákban ott is kiderül az ég.
  • Számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű, de a nyugati határnál előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A minimum-hőmérséklet általában -10 és -1 fok között várható, de a szélcsendes, főleg hóval borított északkeleti tájakon akár -15 foknál is hidegebb lehet.
  • A maximum-hőmérséklet többnyire 0 fok körül alakul, északkeleten lehet kevéssel fagypont alatt.

 

KEDD

  • Észak, északnyugat felől szakadozott felhőzet húzódik fölénk, de a déli megyékben több órára kisüt a nap, majd napnyugta után ott is megnövekszik a felhőzet.
  • Számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű, legfeljebb helyenként valószínű hószállingózás.
  • Főleg nyugaton helyenként havas eső, ónos eső, eső is előfordulhat.
  • Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -12 és -3 fok között várható, de a szélcsendes, hóval borított vidékeken akár -15, -18 fok is lehet.
  • A csúcsérték többnyire 0 fok körül alakul, északkeleten azonban több fokkal fagypont alatt is maradhat a hőmérséklet.

 

SZERDA

  • Felhős idő lehet a jellemző, de előfordulnak napos körzetek, illetve periódusok.
  • Néhol lehet hószállingózás, kisebb havazás, (északkelet felé nő a szilárd csapadék esélye), illetve nyugatabbra havas eső, eső is előfordulhat.
  • Időnként megélénkül az északnyugati szél.
  • A minimum-hőmérséklet általában -5 és +1 fok között várható, de a kevésbé felhős, szélcsendes tájakon hidegebb lesz.
  • A csúcsérték többnyire 1 és 6 fok között alakul, északkeleten azonban néhol gyengén fagyhat napközben is.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Éjjel többfelé képződik köd, ami napközben feloszlik, ezt követően változóan felhős idő várható, délnyugaton, nyugaton lesz a legtöbb napsütés.
  • Helyenként – főleg északkeleten – előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék.
  • A délnyugatira forduló szél időnként megélénkül.
  • A hőmérséklet hajnalban általában -6 és +1 fok között várható, de a kevésbé felhős, szélcsendes vidékeken hidegebb is lehet.
  • A csúcsérték többnyire 0 és +7 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • Keskeny hidegfronti felhőzet vonul át felettünk, mögötte felhőátvonulásokra számíthatunk.
  • Helyenként előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék.
  • A nyugati, északnyugatira forduló szelet több helyütt élénk, erős lökések kísérhetik.
  • A hőmérséklet hajnalban általában -7 és -1 fok között várható, de a kevésbé felhős, szélcsendes vidékeken hidegebb is lehet.
  • A maximum többnyire 2 és 7 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.