Leheletnyi eső vigasztalja a szomjazó természetet a jövő hét közepén

2022. március. 13 13:06

Egyre jelentősebb a csapadékhiány, és sajnos a szárazságot érdemben enyhítő, nagyobb áztató eső a következő időszakban sem valószínű. Néhány milliméter szerdán hullhat.

Hétfőn felhőtlen, napos idő várható, majd késő délutántól nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Csapadék nem lesz. A délkeleti, déli szelet az Észak-Dunántúlon élénk, a Kisalföldön időnként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között alakul.

 

KEDD

  • A nap első felében még főleg fátyolfelhők lesznek felettünk, délután, este az ország nagy részén megvastagszik a felhőtakaró.
  • Hajnalban helyenként párássá válhat a levegő.
  • Napközben még nem valószínű csapadék. Este, éjszaka egyre több helyen eleredhet az eső, zápor.
  • A déli, délkeleti szél időnként megélénkül.
  • Éjjel általában -6 és +1 fok közé hűl le a levegő, a fagyzugokban azonban hidegebb lesz.
  • A csúcsértékek 11 és 17 fok között alakulnak.

 

SZERDA

  • Eleinte jobbára erősen felhős időre számíthatunk, napközben csökken a felhőzet, estére hazánk nagyobb részén ki is derülhet az ég.
  • A nap első felében több helyen előfordulhat eső, zápor, az északkeleti megyékben helyenként vegyes halmazállapotú csapadék is lehet.
  • Estére mindenütt megszűnhet a csapadék.
  • Az északi, északkeleti szelet többfelé erős lökések kísérhetik.
  • A leghidegebb órákban -3, +5, kora délután általában 9 és 14 fok között alakul a hőmérséklet, a hosszabb ideig felhős, csapadékos tájakon azonban ennél alacsonyabb értéket is mérhetnek.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Hazánk döntő részén gyengén felhős, napos idő várható.
  • Nagyobb eséllyel a déli megyékben lehet több a gomolyfelhő, ezek össze is állhatnak.
  • Számottevő csapadék nem várható.
  • Több helyütt megélénkülhet a keleti, északkeleti szél.
  • Hajnalban általában -4, +1 fokot regisztrálhatnak, de fagyzugokban hidegebb is lehet.
  • Kora délután többnyire 9, 14 fokra számíthatunk.

 

PÉNTEK

  • Többnyire gyengén felhős, napos idő valószínű, a déli országrészben időnként több gomolyfelhővel.
  • Számottevő csapadék nem várható.
  • A keleti, északkeleti szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • Hajnalban általában -6, -1 fok valószínű, a fagyzugokban azonban hidegebb is lehet.
  • Kora délután többnyire 5, 10 fokot mérhetünk.

 

SZOMBAT

  • Általában többórás napsütésre számíthatunk, de helyenként jobban összeállhatnak a gomolyfelhők.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • A keleti, északkeleti szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • Hajnalban általában -8, -3 fokot olvashatnak le a hőmérőkről, a fagyzugokban azonban hidegebb is lehet.
  • Kora délutánra csupán 2, 7 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás