Változékonyra fordul az idő

2022. május. 23 13:27

Záporok, zivatarok teszik változatosabbá az időjárást a következő napokban. Lokálisan csökkenhet a szárazság, azonban nem mindenhová jut csapadék.

Kedden a vastagabb, zártabb felhőzet északkelet, kelet felé vonul és szakadozik, ezzel együtt a csapadéktevékenység is gyengül, szűnik. Mögötte nyugat felől ismételten fátyolfelhők sodródnak fölénk, továbbá gomolyfelhők is képződhetnek, amelyekből zápor, zivatar is kialakulhat (nagyobb számban majd késő estétől). A délkeleti, keleti szelet élénk, zivatarok környezetében erős vagy viharos lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 24 és 32 fok között várható, ám a tartósabban felhős, csapadékos részeken 20 fok körüli értékeket is mérhetünk.

 

SZERDA

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüt a nap, de időnként meg is vastagodhat a felhőzet.
  • Szórványosan valószínű zápor, zivatar.
  • A déli, délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • Hajnalban 9, 17, a délutáni órákban többnyire 26 és 32 fok között alakul a hőmérséklet, de az északnyugati határnál hűvösebb, a déli határnál melegebb is lehet.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett hazánk nagy részén több órás napsütésre számíthatunk.
  • Néhol előfordulhat zápor, zivatar.
  • Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik az északnyugati szél.
  • A minimum-hőmérséklet 8 és 16, a csúcsérték általában 24 és 29 fok között várható.

 

PÉNTEK

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüt a nap.
  • Néhol kialakulhat zápor, zivatar.
  • Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban 8 és 17, kora délután 24 és 29 fok között valószínű.

 

SZOMBAT

  • Nagyrészt közepesen vagy erősen felhős időre lehet számítani.
  • Szórványosan előfordulhat záporeső, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szelet élénk, olykor erős lökések kísérhetik.
  • Hajnalban 9 és 16, délután 19 és 25 fok közötti értékeket mérhetünk.

 

VASÁRNAP

  • Jobbára közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Szórványosan kialakulhat zápor, zivatar.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A hajnali 4, 13 fokról délutánra 17 és 23 fok közé melegszik fel a levegő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás