Estétől érkeznek az újabb viharok

2022. június. 07 5:09

Kedden, napközben még nyugodt, meleg időre számíthatunk, majd estétől ismét nagy területen alkalmassá válnak a feltételek zivatarok képződéséhez. Főként a Dunántúlon várható vihar éjszaka.

Kedden a sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, majd késő délutántól a nyugat felől érkező hidegfront hatására vastagabb felhők érkeznek fölénk, és késő délutántól elsősorban a nyugati országrészben megnő a felhőszakadással kísért záporok, zivatarok esélye. Az időnként megélénkülő délkeleti szél késő délutántól a Nyugat-Dunántúlon északnyugatira fordul, és helyenként meg is erősödik. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között várható. Késő este 18, 24 fok valószínű.

 

SZERDA

  • A frontális felhőzet csak lassan mozog kelet felé, általában felhős idő várható, a keleti megyékben lehet kevesebb felhő és sok napsütés.
  • Több helyen várható ismétlődő jelleggel zápor, zivatar, a Tiszántúlon kicsi a csapadék esélye.
  • A Dunántúlon az északi, a Dunától keletre a déli szél megélénkül, a Dunántúlon erős széllökések is lehetnek.
  • A hajnali hőmérséklet 13, 19 fok között várható.
  • Délutánra a Dunántúlon 21 és 25, keleten 25 és 32 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A frontális felhőzet felettünk marad, emiatt általában felhős idő valószínű.
  • Többfelé várható ismétlődő jelleggel eső, zápor, zivatar.
  • Az északi szél élénk, a Dunántúlon helyenként erős lesz.
  • Hajnalban 13 és 19 fok között alakul a hőmérséklet.
  • Délutánra nagyrészt 21 és 27 fok közé melegszik fel a levegő, de északkeleten kicsivel melegebb is lehet.

 

PÉNTEK

  • A legtöbb helyen jelentősen csökken a felhőzet, általában sok napsütés várható gomolyfelhőkkel.
  • Elszórtan lehet zápor, zivatar.
  • Az északi szél megélénkül, a Dunántúlon megerősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban 13 és 18, délután 23 és 30 fok között valószínű.

 

SZOMBAT

  • Általában sok napsütés várható nappali gomolyfelhő-képződéssel.
  • Helyenként alakulhat ki zápor, zivatar.
  • Az északi szelet főként a Dunántúlon kísérhetik erős lökések.
  • A hőmérséklet hajnalban 13, 18, délután 27, 32 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Sok napsütés valószínű kevés gomolyfelhővel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi szél megélénkül, néhol megerősödik.
  • A hajnali 13, 18 fokról délutánra 27 és 32 fok közé melegszik fel a levegő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.