A megszokottnál több fokkal hidegebb idő kíséri a hetet

2022. szeptember. 19 5:17

Hideg levegő érkezik észak felől hazánk térségébe a következő napokban is, folytatódik a hűvös idő. Péntek hajnalban leáll a szél, akár talajmenti fagy is lehet.

Hétfő délelőtt az összefüggő felhőtakaró délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot, mögötte északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, majd felhőátvonulások mellett többórás napsütés valószínű. A délkeleti országrészben a déli órákig még felhős, esős idő várható, majd ahogy az ország többi részén, arrafelé is záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Az északnyugati, nyugati irányú szelet nagy területen tartósan erős, elsősorban Sopron térségében, illetve a zivatarok környezetében viharos lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul. Késő este 8, 11 fok valószínű.

 

KEDD

  • Északnyugat felől kisebb-nagyobb felhőtömbök érkeznek fölénk, illetve gomolyfelhők is képződnek térségünkben. Ezzel együtt is az ország legnagyobb részén többórás napsütés várható.
  • Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar, nagyobb számban az északkeleti megyékben valószínű csapadék.
  • Az északnyugati szelet napközben továbbra is többfelé kísérik élénk, illetve erős széllökések.
  • A hőmérséklet hajnalban általában 4, 10 fok között alakul, de a szélcsendes, derült helyeken ennél hidegebb lesz.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 13 és 18 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Gomolyfelhős idő valószínű többórás napsütéssel.
  • Főként az ország keleti felén fordulhat elő zápor, esetleg zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél főként a Dunántúlon olykor megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet többnyire 3 és 9 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős tájakon ennél egy-két fokkal hidegebb is lesz.
  • A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között várható.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Többnyire gomolyfelhős idő várható, általában többórás napsütéssel.
  • Elsősorban a Dunától keletre alakulhat ki zápor, esetleg zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél még több helyen lesz élénk.
  • Hajnalra az ország döntő részén 3 és 8 fok közé hűl le a levegő, de a szélvédett, derült részeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk.
  • A legmelegebb órákban 13, 18 fok valószínű.

 

PÉNTEK

  • Fátyol- és gomolyfelhők mellett napos idő várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • Hajnalra általában 2 és 7 fok közé hűl le a levegő, talajmenti fagy több helyen lehet, a hidegre érzékeny helyeken 0 fok alá csökkenhet a hőmérséklet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között várható.

 

SZOMBAT

  • Változóan, időszakosan erősebben felhős időre van esély többórás napsütés napsütéssel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
  • Hajnalban jobbára 4, 9, délután 15, 21 fokot mérhetünk.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Továbbra is változékony marad az időjárás. Hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Emiatt fáradékonyság, görcsös migrénes fejfájás előfordulhat.
A légnyomás emelkedik.