Hőmérséklet tekintetében két részre szakad az ország

2022. szeptember. 29 5:18

Egy frontrendszer hullámzik térségünk felett. Hazánk délkeleti tájain csütörtökön és pénteken több, mint 10 fokkal enyhébb időre számíthatunk, mint északnyugaton.

Csütörtökön egyre nagyobb területen válhat szakadozottá a felhőtakaró, de nagyobb eséllyel a Dunántúl nyugati részein, illetve az Északi-középhegység tágabb térségében maradhatnak borult területek is. Több napsütés a déli, délkeleti országrészben lehet, azonban délután ott erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Késő estétől délnyugat felől ismét egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet. A kiterjedt csapadékzóna a déli órákban északkelet felé elhagyja az országot, majd délután nagyobb eséllyel az ország déli, délkeleti felén záporos, zivataros csapadékgócok alakulnak ki. Az Észak-Dunántúlon az északi, míg másutt a nyugati, délnyugati szél lesz élénk. Zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet hazánk északnyugati felén 12, 17, délkeleti felén 18, 25 fok között várható. Késő este 10, 16 fok valószínű.

 

péntek

  • Éjjel jobbára borult idő várható. Napközben szakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. Éjszakára ismét vastagabb felhők érkezhetnek.
  • Hazánk északnyugati felén többfelé, másutt szórványosan valószínű eső, zápor, zivatar.
  • A déli, délnyugati szelet sokfelé élénk lökések kísérik.
  • Hajnalra 7 és 13 fok közé hűl le a levegő.
  • A csúcsérték északnyugaton 15, délkeleten 25 fok körül valószínű.

 

szombat

  • Az összefüggőbb felhőzet egyre szakadozottabbá válik, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap.
  • A nap első felében főleg hazánk keleti kétharmadán valószínű szórványosan eső, zápor, néhol zivatar, majd fokozatosan csökken a csapadék esélye.
  • Hajnalra a szélvédett, kevésbé felhős helyeken pára-, ködfoltok képződhetnek.
  • A délnyugati, majd az északnyugati szelet sokfelé élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a csúcsérték 16 és 23 fok között várható.

 

vasárnap

  • Felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel.
  • Elszórtan előfordulhat csapadék.
  • Hajnalra a szélvédett, kevésbé felhős helyeken pára-, ködfoltok képződhetnek.
  • A délnyugatiról északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódhat.
  • A hajnali 6, 13 fokról 17 és 23 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

hétfő

  • Felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napsütéssel.
  • Szórványosan valószínű csapadék.
  • A nyugati, északnyugati szél nagy területen megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet 4 és 11, a maximum 14 és 20 fok között valószínű.

 

kedd

  • Felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel.
  • Szórványosan előfordulhat csapadék.
  • Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik.
  • Hajnalban 3 és 11, délután 13 és 18 fok között alakul a hőmérséklet.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.