23 fok is lehet a napos délnyugati tájakon

2022. november. 01 5:08

Kedden napközben az ország délnyugati felén átmenetileg felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap, arrafelé 20 fok körül alakulhat a hőmérséklet. A borongós északi tájakon viszont csak 12, 16 fokot mérhetünk.

Kedden a főváros, az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségében továbbra is borult, párás marad az idő, ugyanakkor az ország délnyugati felén a legtöbb helyen délelőtt felszakadozik a rétegfelhőzet, feloszlik a köd és több órára kisüt a nap. Legfeljebb szitálás alakulhat ki. Déli, délnyugati szél lesz a jellemző, melyet a Dunántúlon időnként élénk lökések kísérhetnek. Délutántól az Észak-Dunántúlon északnyugati, északi irányba fordul a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult tájakon 12 és 16 fok között alakul, de az ország délnyugati felén általában 18 és 23 fok lesz a jellemző. Késő este 10, 15 fok valószínű.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős vagy borult, párás idő valószínű, de helyenként napos időszakok is lehetnek.
  • Nappal a ködfoltok zsugorodnak.
  • A szitálás mellett helyenként eső, zápor is előfordulhat.
  • Az északnyugati szél főleg az északi megyékben megélénkül.
  • Hajnalban 7, 12, kora délután 13, 16 fok között alakul a hőmérséklet, de ahol kisüt a nap, ott enyhébb időre számíthatunk.

 

csütörtök

  • Keleten inkább borult, párás idő lesz a jellemző, a Dunántúlon a közepesen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is lehet.
  • Nappal a ködfoltok zsugorodnak.
  • Legfeljebb szitálás fordulhat elő.
  • A délkeleti, keleti szél néhol megélénkül.
  • Hajnalban 2, 11, kora délután 13, 18 fok között alakul a hőmérséklet.

 

péntek

  • Nyugat felől vastagszik a felhőzet, jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • A front csapadékzónája nyugatról kelet felé vonul.
  • Az északnyugatira, északira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A hajnali 3, 11 fokról kora délutánra 13 és 19 fok közé melegszik fel a levegő.

 

szombat

  • A vastag, összefüggő felhőzet kelet felé húzódik.
  • Mögötte gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, több-kevesebb napsütéssel.
  • Reggelig több helyen várható eső, zápor, nappal a csapadékzóna tovább mozog keleti irányba, és csak néhol alakulnak ki záporok.
  • Élénk, helyenként erős lökések kísérik az északi, északnyugati szelet.
  • Hajnalban 3, 11, kora délután 11, 16 fok lesz a jellemző.

 

vasárnap

  • Nagyobbrészt erősen felhős lehet az ég.
  • Számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű.
  • Többfelé megélénkül az északnyugati, majd délnyugati szél.
  • Hajnalban 1, 10, kora délután 10, 16 fokot mérhetnek.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás