Hétvégén már több napsütést kapunk

2022. november. 10 5:12

Az átvonuló hidegfront után északkelet, kelet felől szárazabb levegő áramlik térségünkbe. A hétvégén a reggeli köd megszűnése után hosszabb napos időszakokra számíthatunk.

Csütörtökön a látási viszonyok javulnak, de délutánig még erősen felhős vagy borult lesz az ég, és elszórtan – nagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti megyékben – kisebb eső, zápor is előfordulhat. Délutántól az Észak-Dunántúlon már csökkenni kezd a felhőzet, és ott kisüthet a nap. Az északnyugati szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 17 fok között valószínű, délkeleten lesz melegebb. Késő este 5, 11 fok valószínű.

 

péntek

  • Éjjel főleg a Dráva mentén és a Dunától keletre kialakulhat köd, illetve rétegfelhőzet, amely napközben várhatóan megszűnik.
  • Hazánk nagy részén gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű többórás napsütéssel.
  • Az északi szél a keleti tájakon megélénkülhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 9 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul.

 

szombat

  • Reggelre többfelé képződik köd és rétegfelhőzet, melynek nagy része napközben megszűnik, ugyanakkor sok magasszintű felhőzet érkezhet.
  • Csupán elvétve lehet jelentéktelen szitálás.
  • A szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Reggelre sokfelé képződik köd, illetve rétegfelhőzet, amely helyenként napközben is tartósabban megmaradhat.
  • Másutt fátyolfelhős, napos idő valószínű.
  • Néhol előfordulhat szitálás.
  • Csak az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg a déli szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 15 fok között alakul, de a tartósan borult, párás részeken hidegebb is lehet.

 

hétfő

  • Éjjel hazánk nagy részén képződik köd, illetve rétegfelhőzet és napközben is több helyen borult, párás idő várható, ködfoltokkal, itt-ott szitálással.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul, de a tartósan borult, ködös tájakon hidegebb is lehet.

 

kedd

  • A párás, ködös, rétegfelhős területek zsugorodnak, de nappal is többfelé megmaradhatnak.
  • Emellett fátyolfelhős, napos körzetek is lehetnek.
  • Helyenként előfordulhat szitálás.
  • A keleti, délkeleti szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között várható.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás