Újabb lehűlés vár ránk a jövő héten

2022. november. 23 12:27

A következő napokban átmenetileg enyhébb, majd északkelet felől ismét hidegebb levegő áramlik térségünkbe. A jövő hét elején a csúcshőmérséklet az ország nagyobbik felén már 5 fok alatt valószínű.

Csütörtökön a Dunántúlon vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Eközben keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, a csapadék súlypontja kelet felé helyeződik (miközben gyengül), emellett másutt is előfordulhat gyenge eső, zápor; északkeleten a hegyekben havas eső, hó is. Az északnyugati szelet a Dunántúl nagy részén, illetve a középső megyékben olykor erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 4 és 10 fok között valószínű.

 

péntek

  • Északkeleti tájaink kivételével napközben érdemben csökken a felhőzet, nagy területen több órára kisüt a nap.
  • Északkeleten szitálás előfordulhat, egyébként nem valószínű csapadék.
  • Estétől délnyugat felől fátyolfelhőzet húzódik fölénk.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 12 fok között, északkeleten 4, 5 fok körül valószínű.

 

szombat

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult, párás idő valószínű, ködfoltokkal.
  • Helyenként előfordulhat szitálás, ónos szitálás, gyenge eső.
  • Az északi szél Sopron körül megélénkül, másutt gyenge marad.
  • A minimum-hőmérséklet -2 és +3, a maximum-hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de maradhatnak rétegfelhős területek, máshol több-kevesebb napsütés is várható.
  • Napközben javulnak a látási viszonyok.
  • Helyenként előfordulhat szitálás, ónos szitálás, illetve délen van esély esőre.
  • Az északi, északkeleti szél jellemzően mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 9 fok között alakul.

 

hétfő

  • Erősen felhős vagy borult, párás idő valószínű, ködfoltokkal.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • A déli szél csak kevés helyen élénkülhet meg.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

 

kedd

  • Erősen felhős vagy borult, párás idő valószínű, ködfoltokkal.
  • Elszórtan eső, néhol havas eső is előfordulhat.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás