A hétvégére már nem jut ennyi a napsütésből

2022. november. 25 5:00

Pénteken az ország nagy részén még több órára kisüt a nap, aztán a hétvégén már ismét egyre több helyen kell köd, illetve rétegfelhőzet kialakulására számítani.

Pénteken a borult északkeleti, keleti részeken lassan szakadozgat a felhőzet, és inkább csak rövid időre bújhat elő a nap. Az ország nagyobbik részén viszont többórás napsütésre számíthatunk az időszakosan megnövekvő felhőzet mellett. Számottevő csapadék napközben nem valószínű. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között valószínű, a felhősebb északkeleten mérhetjük az alacsonyabb értékeket. Késő este 0, +6 fokra számíthatunk.

 

szombat

  • Hajnalra sokfelé képződik köd, amely napközben ritkul, de erősen felhős vagy borult, párás idő lesz a jellemző, csak helyenként süthet ki néhány órára a nap.
  • Előfordulhat szitálás, néhol gyenge eső, éjjel ónos szitálás.
  • Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon megélénkül, Sopronnál egy-egy erős lökés is lehet.
  • A minimum-hőmérséklet -3 és +4, a maximum-hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Napközben általában javulnak a látási viszonyok, de kevés helyen süthet ki a nap, inkább rétegfelhős, párás idő lesz a jellemző.
  • Estétől ismét többfelé képződhet köd.
  • Helyenként előfordulhat szitálás, gyenge eső (utóbbi főleg északkeleten), hajnalban esetleg ónos szitálás.
  • Az északi szél a Dunántúlon néha megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -3 és +4 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Napközben általában javulnak a látási viszonyok, de nagyrészt erősen felhős vagy borult, párás időre számíthatunk.
  • Helyenként előfordulhat szitálás, éjjel néhol ónos szitálás, főleg a hegycsúcsokon esetleg jelentéktelen hószállingózás.
  • A délkeleti, keleti szél az Észak-Dunántúlon többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős vagy borult, párás idő várható.
  • Helyenként előfordulhat szitálás, éjjel néhol ónos szitálás, főleg a hegycsúcsokon esetleg jelentéktelen hószállingózás.
  • Néhol időnként megélénkül a keleti, délkeleti szél.
  • A minimum-hőmérséklet -5 és +2, a maximum 2 és 7 fok között alakul.

 

szerda

  • Rétegfelhős, párás, illetve fátyolfelhős területek egyaránt előfordulhatnak.
  • Éjjel ködös vidékek is lehetnek.
  • Helyenként szitálásra is számíthatunk.
  • A keleti, északkeleti szél többfelé megélénkül, néhol időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +2, a csúcsérték 2 és 7 fok között várható.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Vasárnapig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.