Térképen mutatjuk, hol várható havazás a hétvégén

2022. december. 09 12:05

Téli időjárási fordulatot tartogat a hétvégén érkező mediterrán ciklon, a sok esőt követően hidegbetörés, havazás is szerepel a hétvégi események listáján.

Felbolydul az időjárás a hét utolsó napjaira, mediterrán ciklonok hoznak kezdetben komoly esőzést, majd szombat késő estétől nyugat felől egyre nagyobb területen havas esőre, később hóra válthat a csapadék. Téli fordulatot tartogat advent harmadik vasárnapja.

A szombat délután érkező ciklon északkelet felé helyeződik, mögötte megkezdődik a hideg, sarkvidéki eredetű légtömeg beáramlása észak felől, mely fokozatosan elárasztja a Kárpát-medencét. Az eső egyre többfelé hóra válthat, ugyanakkor a helyzet bizonytalanságot is rejt magában: kérdéses, hogy a csapadék, illetve a hideg levegő mekkora területen lesz átfedésben, azaz mekkora területen tud legalább átmeneti hótakaró kialakulni. Az alábbiakban a pénteki modellfutás eredményét közöljük.

A jelenlegi adatok szerint szombat késő estétől nyugaton válthat havas esőre, majd hóra az eső, vasárnap reggel, délelőtt a középső tájak következnek, keleten pedig vasárnap délutántól nő meg az esélye a havazásnak.

A hideg levegő erős, helyenként viharos széllel érkezik, néhol hófúvás is kialakulhat.

Az alábbi térképen a legfrissebb modelleredmények alapján szemléltetjük, hol várható havazás szombat késő estétől vasárnap 23 óráig:

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Vasárnapig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.