Szilveszterkor sem fogunk fázni

2022. december. 25 12:32

A jövő hét közepén átmenetileg kissé mérséklődik a nappali felmelegedés, majd a hét vége felé ismét egyre több helyen 10 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.

Hétfőn a legtöbb helyen vékonyodik, szakadozik a felhőzet és több órára kisüt a nap. Nagyobb eséllyel az Északi-középhegységben, az Észak-Alföldön és az Alpokalján maradhat tartósan borult, párás az idő. Estétől észak felől újra vastagszik a felhőzet. A szitálás mellett helyenként gyenge eső előfordulhat. A délies szelet akár több helyen kísérhetik élénk, néhol erős széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet a napos részeken 8 és 15, a tartósan borult, párás tájakon 4 és 7 fok között várható.

 

kedd

  • Éjszaka egy hidegfronti felhősáv vonul át az országon, napközben már többórás napsütés valószínű felhőátvonulásokkal.
  • Kora délelőttig több helyen lehet eső, zápor, majd délutántól csökken a csapadékhajlam, de az északkeleti megyékben még egy-egy zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati, nyugati szél nagy területen megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul.

 

szerda

  • A nap első felében gyengén felhős idő várható, majd északnyugat felől felhőzetnövekedés kezdődik.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délkeleti szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, azonban a nap második felében megnövekszik a csapadékhajlam.
  • A déli, délnyugati irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.
  • A hajnali -6 és +2 fokról, kora délutánra 3 és 11 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

 

péntek

  • Általában erősen felhős vagy borult idő valószínű, szórványosan előfordulhat kisebb eső.
  • A nyugati, délnyugati szél időnként megélénkülhet.
  • Hajnalban -1 és +6, kora délután 3 és 11 fok között alakulhat a hőmérséklet.

 

szombat

  • Közepesen vagy erősen felhős égkép a legvalószínűbb.
  • Számottevő csapadék nem várható.
  • A délnyugati szél jobbára méréskelt marad.
  • A minimum-hőmérséklet 0 és +6, a maximum-hőmérséklet 3 és 13 fok között alakulhat.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás