A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki a szélvihar miatt

2023. február. 04 9:31

A szombat déli órákig a szél további erősödésére kell számítani. A Dunántúlon helyenként a 110 km/órát is elérhetik a legerősebb széllökések.

Tovább erősödik az északnyugati szél, amely a nappali órákban egyre inkább északira fordul. Napközben az országban sok helyen lehet 70 km/óra fölötti széllökés. Erősen viharos (90-100 km/órát meghaladó) szélrohamok elsősorban a Dunántúlon, a Duna vonalának környezetében, valamint az északkeleti tájakon (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) várhatók. Emellett kiemelten a Dunántúli-középhegységben (főként Bakony), a Mecsek környékén és a Balaton térségében 110 km/óra körüli, vagy azt meghaladó lökésekre is lehet számítani. Az időjárási helyzetre való tekintettel a piros fokozattal figyelmeztetett/riasztott területek nagysága növekedhet!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat harmadfokú figyelmeztetést adott ki a szombati napra,  a 110 km/órát meghaladó széllökések miatt Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér, Zala, Somogy és Baranya megyére. Győr-Moson-Sopron, Vas, Tolna, Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a 90 km/órát meghaladó széllökések miatt másodfokú figyelmeztetés érvényes. Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Csongrád-Csanád és Békés megyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes a viharos szél miatt szombaton.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Síkvidéken a Nyírség, Hajdúság hófödte tájain a viharossá fokozódó szél a kialakult hóréteg átmeneti olvadása, kérgesedése ellenére is okozhat gyenge (esetleg közepes) hófúvást. A hegyek hóval borított részein erősebb hófúvásra is számítani kell. Hófúvás miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szombaton.

A Dunántúlon vonuló záporos gócokat helyenként zivatartevékenység kísérheti. Zivatar veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes Vas, Zala, Somogy, Tolna, Veszprém és Baranya megyében szombaton.

Az éjszaka a Tiszántúl északi részén képződött köd napközben várhatóan viszonylag gyorsan ritkul. Elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a havazásból délelőtt szombat délelőtt általában lepel-3 centiméterrel gyarapodhat helyenként a hótakaró.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás