Északkeleten tart ki legtovább a fagyos idő

2023. március. 29 5:05

Csütörtökön már csak a keleti, északkeleti tájakon lesz fagyos a hajnal, majd péntektől kezdődően ott is fagypont felett alakulhat a hőmérséklet a leghidegebb órákban is. Átmenetinek ígérkezik azonban a javulás.

Szerdán az ország legnagyobb részén erősen felhős vagy borult idő valószínű, a keleti, északkeleti tájakon lehet részben szűrt napsütésre számítani. Délután, este az északnyugati tájakon gyenge eső előfordulhat, másutt csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szél időnként megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között valószínű. Késő este 0, 7 fokot mérhetünk.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Rövidebb vékonyodások, szakadozások mellett jobbára erősen felhős lesz az ég.
  • Délutántól egyre több helyen elered az eső, záporeső.
  • A délnyugati, déli szél élénk, néhol erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2, +6 fok között várható. Fagyra főként az északkeleti, keleti vidékeken számíthatunk hajnalban, arrafelé a fagyzugokban akár -3, -6 fokig is lehűlhet a levegő.
  • A csúcsérték 10 és 20 fok között valószínű nyugat, délnyugat felé haladva a magasabb értékekkel.

 

PÉNTEK

  • Átmenetileg nagyobb területen szakadozik fel a felhőzet, csökken a csapadékhajlam. A nap második felében ugyanakkor ismét záródik a felhőtakaró.
  • A nap második felében egyre több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar.
  • Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik a nyugati, délnyugati szél.
  • A hajnal már fagymentesnek ígérkezik, 3 és 11 fok közé hűl le várhatóan a levegő.
  • A maximum-hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű.

 

SZOMBAT

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Többfelé, több hullámban várható eső, zápor, zivatar.
  • A nyugati, északnyugati szelet több helyen erős lökések kísérik.
  • Hajnalban 6, 11 fok közé csökken a hőmérséklet, délutánra 12 és 19 fok közé melegszik fel a levegő.

 

VASÁRNAP

  • Vastagabb frontális felhőzet vonulhat át felettünk.
  • Több helyen valószínű eső, zápor.
  • Sokfelé kísérik erős lökések az északnyugati, északi szelet.
  • A minimum-hőmérséklet 5 és 10, a maximum 9 és 16 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Általában közepesen felhős égkép lehet a jellemző.
  • A korábbi napokhoz képest kevesebb helyen eshet, futó záporok, hózáporok fordulhatnak elő.
  • Sokfelé lesz továbbra is erős az északi szél, néhol viharos lökések is lehetnek.
  • Hajnalban -2, +5, délután 6, 12 fokra van kilátás.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.