30 fokig melegedhet az idő a hidegfront előtt

2023. május. 22 13:38

Kedd este hidegfront érkezik, mely jelentős lehűlést ezúttal nem hoz, a melegedés azonban megtorpan. Előtte, kedden napközben, a megszokottnál melegebb időben elérhetjük a 30 fokot.

Kedden napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Elszórtan kialakulhat zápor, zivatar. Késő délutántól északnyugat felől elkezd megnövekedni a felhőzet, és vele együtt az ország északi, északnyugati részén a csapadékhajlam is. A légmozgás általában mérsékelt lesz, zivatarok környezetében egy-egy erős, akár viharos széllökés sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Éjjel még többfelé erősen felhős idő valószínű, napközben viszont már döntően közepesen, kisebb körzetekben erősen felhős lehet az ég a több-kevesebb napsütés mellett.
  • Összességében több helyen valószínű zápor, zivatar, illetve eső, de napközben a Dunántúlon mind nagyobb területen szűnik meg a csapadék.
  • Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, főleg zivatarban átmenetileg megerősödhet.
  • A hajnali 9, 16 fokról délutánra 21 és 26 fok közé melegszik fel a levegő.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Döntően közepesen, kisebb körzetekben erősen felhős lehet az ég a több-kevesebb napsütés mellett.
  • Szórványosan várható zápor, zivatar.
  • Az északi, északkeleti szél csak zivatar környékén erősödhet meg.
  • Hajnalban 9, 15, a délutáni órákban 24, 29 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.

 

PÉNTEK

  • Változóan felhős időre lehet számítani, többórás napsütéssel.
  • Szórványosan fordulhat elő zápor, zivatar.
  • Sok helyütt megélénkül, időnként megerősödik az északi szél.
  • A minimum-hőmérséklet 10, 17, a csúcsérték 22, 29 fok között valószínű, az Alföldön lesz melegebb.

 

SZOMBAT

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható.
  • Csak kevés helyen – főként délen és keleten – fordulhat elő zápor, esetleg egy-egy zivatar.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél.
  • Hajnalban 10, 17, a délutáni órákban 22, 28 fok lesz.

 

VASÁRNAP

  • Napos időben lehet részünk gomoly- és fátyolfelhőkkel.
  • Kevés helyen zápor, esetleg egy-egy zivatar előfordulhat.
  • Az északkeleti szél megélénkülhet.
  • A hajnali 8, 15 fokról 22 és 27 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás