Bolondos áprilisi idő, októberben

2017. október. 09 5:04

A következő napokban is változékony, gyakran szeles időre van kilátás. Olyan jellege van az időjárásnak, mintha még csak április elején tartanánk a naptárban.

Hétfőn az ország nagyobbik részén kevés felhőre, sok napsütésre számíthatunk, azonban a Dunántúlon közepesen, illetve erősen felhős időszakok is lesznek. Délnyugaton helyenként kisebb eső, zápor is előfordulhat. Többfelé megélénkül, a középső és északi országrészben néhol meg is erősödik a nyugati, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul, késő este 7, 12 fok várható.

 

kedd

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd nyugat felől felszakadozik a felhőzet, rövid napos időszakok is lehetnek.
  • Elszórtan valószínű kisebb eső, záporeső.
  • A nyugati, délnyugati szél főként keleten megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, csak délnyugaton lesz kevesebb felhő, ott több órára kisüt a nap.
  • Főként északon és keleten várható eső, záporeső.
  • A délnyugati, nyugati szél időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű.
  • Északkeleten lesz a hűvösebb.

 

csütörtök

  • Változóan felhős lesz az ég, néhány órára kisüt a nap.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A nyugati, délnyugati szél helyenként megerősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban 6 és 11, délután 16 és 22 fok között alakul.

 

péntek

  • Változóan felhős lesz az ég, néhány órás napsütés is várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati szél több helyen megerősödik.
  • A hőmérséklet kora reggel 8 és 13, délután 15 és 20 fok között alakul.

 

szombat

  • A Dunántúlon kevés lesz a felhő, többórás napsütésre számíthatunk, keleten viszont csak rövidebb napos időszakok lehetnek.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás