Látványos csillaghullást hozott a Geminida meteorraj

2017. december. 16 11:12

A Geminida meteorraj idén december 13-14-én keresztezte a Föld pályáját. Több helyről látványos felvételeket készítettek a hullócsillagokról.

A Geminidák, amint a nevük azt sugallja, látszólag az ikrek (Gemini) fényes csillagképéből származnak. Habár a meteorok úgy tűnnek, hogy az ikrek csillagképből érkeznek, az egész égbolton megjelennek. A legjobb eredmény elérése érdekében az ikrektől távolabb kell az égre tekintenünk, hogy a meteorokat hosszabb csóvával láthassuk, ahogyan azok csíkot húznak. Közvetlenül az ikrekre nézve csak olyan meteorokat láthatunk, amelyek nem húznak hosszú csíkot.

Honnan származnak a Geminidák? A Geminidák egy Föld közeli objektumhoz, a 3200 Phaethonhoz kapcsolódnak. Ez egy aszteroida, amely esetleg összeütközésbe került egy másik objektummal a távoli múltban, és ebből keletkezett a törmelékek árama, amelyben a Föld éppen jár. Az aszteroida 1,4 évente kerüli meg a Napot. Időnként közel van a Földhöz (biztonságos távolságban), és nagyon közel jár a Naphoz, a Merkúr pályáján belül, amely csak 0,15 csillagászati egység a Naptól. (A csillagászati egység a Nap és a Föld közötti távolság: körülbelül 150 millió kilométer). Azokat a sziklákat, amelyek a Föld légkörébe kerülnek, meteoridoknak nevezik. Azokat, amelyek a légkörbe érnek, meteoroknak nevezik őket, és ha elérik a talajt (ami nem fog megtörténni a Geminidákkal, mivel a részecskék túl kicsik ahhoz, hogy túlélhessék az utazást), a sziklákat meteoritoknak nevezik.

Hazánkban sok felhő volt az égen az utóbbi napokban, így meteorok megfigyelésére kevés lehetőség nyílt.

Horvátország tengerparti vidékein szerencsésebbek voltak ebből a szempontból, hiszen Losinjban ilyen gyönyörű felvételt készítettek:

Bracról talán még szebben látszottak a meteorok:

Csehországban a felhős idő ellenére fényes meteort sikerült videó felvételen megörökíteni:

Nem csak Európában voltak láthatók hullócsillagok, Japánban is lencsevégre kapták őket:

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.