Ilyen az, amikor a december a napos oldalát mutatja

2017. december. 25 5:27

A hét elején az ország nagyobbik részén sok napsütésben lesz részünk, főként északkeleten azonban tartósabban megmarad a köd, ott a december a szokásosabb felhős, szürke arcát mutatja.

Hétfőn napközben északkeleten és a nyugati határ közelében maradnak tartósan borult, ködös területek, másutt általában derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Naplemente után ismét egyre nagyobb területen képződik köd, illetve felhőzet. Legfeljebb a ködös helyeken fordulhat elő szitálás, ónos szitálás. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5, 10 fok között valószínű, a tartósan ködös helyeken azonban csak kevéssel lesz 0 fok felett. Késő este -2, +4 fokra számíthatunk.

 

kedd

  • Éjszakára nagy területen köd, illetve felhőzet képződik, amely reggelre a Dunántúl jelentős részén feloszlik.
  • A déli órákra másutt is egyre nagyobb területen kitisztul az idő, kisüt a nap, de az Északi-középhegység térségében egész nap megmaradhat a zárt felhőzet és a köd.
  • Az ország keleti felén – elsősorban északkeleten – szórványosan ködszitálás, éjjel, reggel ónos szitálás valószínű.
  • A délnyugati, nyugati szél megélénkül, a Dunántúlon megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4 fok között alakul, délnyugaton lesz az enyhébb a reggel.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon általában 8 és 13 fok között várható.
  • Az ország többi részén 1 és 8 fok között alakul, az Északi-középhegység térségében várható a hidegebb.

 

szerda

  • Kezdetben kevés felhő, napos idő várható, majd délutántól nyugat felől megnövekszik a felhőzet.
  • Az Északi-középhegység térségében csak lassan oszlik fel a köd, ott elszórtan alakulhat ki ködszitálás.
  • Estétől nyugaton eső, zápor már előfordulhat.
  • A déli, délkeleti szél sokfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +5 fok között várható.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9 és 13 fok között alakul, de az Északi-középhegység térségében lehetnek helyek, ahol csak 4, 5 fokot mérhetünk.

 

csütörtök

  • Többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, reggel, délelőtt keleten lehet kevés napsütés.
  • Sokfelé lesz eső, zápor.
  • Délután a hegyekben hó is valószínű, illetve estefelé nyugaton síkvidéken is előfordulhat helyenként havas eső, havazás.
  • A délkeleti, majd az északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8 fok között várható.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 13 fok között alakul, délkeleten lehet 10 fok fölötti érték.

 

péntek

  • Nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, de északkeleten, keleten estig sok felhő várható.
  • Reggel, délelőtt északkeleten, keleten lehet vegyes halmazállapotú csapadék, egyébként néhol alakulhat ki zápor, hózápor.
  • Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.

 

szombat

  • Napos időre számíthatunk, gyors felhőátvonulásokkal.
  • Helyenként hózápor kialakulhat.
  • A nyugati szelet többfelé élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.