Érkezik a melegfront

2017. január. 11 6:34

Szerda délután nyugat felől egy melegfront éri el hazánkat, nyomában néhány napra pici enyhülés érkezik csapadékkal, aztán visszatérnek a mély mínuszok.

 

SZERDA délelőtt észak felől mindenütt csökken a felhőzet, nagy területen kiderül az ég. A legtovább felhős déli, délkeleti határvidéken is megszűnik a helyenkénti hószállingózás, gyenge havazás.

Este északnyugat felől növekedni kezd a felhőzet, és késő este északnyugaton havazás kezdődik.

Kezdetben gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás, majd délutántól a Dunántúl északi részén megélénkül, estétől helyenként megerősödik a délnyugati szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és -6 fok között várható. Késő estére -5 és -14 fok közé hűl le a levegő.

 

TELEPÜLÉSRE SZABOTT ELŐREJELZÉSÜNKET KÖVESSE A KIDERÜL.HU CÍMLAPJÁN – KATTINTSON

 

CSÜTÖRTÖK

  • Erősen felhős lesz az ég
  • Csapadék több helyen várható: főként havazás, de a Dunántúlon ónos eső, fagyott eső, eső formájában.
  • A délnyugati szél többfelé megerősödik.
  • Hőmérséklet: max. -5 és +4 fok között, min. -6 és -14 között.

PÉNTEK

  • Borult lesz az idő.
  • Csapadék: Az ország északkeleti harmadán havazás, másutt eső, néhol átmenetileg ónos eső, majd kora estétől egyre inkább havas eső, hó valószínű.
  • A délnyugati szél délutántól egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és élénk lesz.
  • Hőmérséklet: max. -2 és +4 fok között, min. -5 és +1 között.

SZOMBAT

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Csapadék: Többfelé valószínű havazás, a Dunától keletre több hó várható.
  • Az északi, északnyugati szél megerősödik.
  • Hőmérséklet: max. -2 és +2 fok között, min. 0 és -5 között.

VASÁRNAP

  • Szakadozik, csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb napos időszakok. A Tiszántúlon maradhat felhősebb.
  • Számottevő csapadék már nem várható.
  • A Dunántúlon az északnyugati szél megélénkül.
  • Hőmérséklet: max. -3 és +2 fok között, min. -5 és -14 között.

HÉTFŐ

  • Megnövekszik a felhőzet, de északon, északkeleten lehet helyenként kevesebb a felhő.
  • Csapadék: Elsősorban nyugaton és délen várható havazás.
  • Az északkeleti szél megélénkül.
  • Hőmérséklet: max. -6 és -1 fok között, min. -9 és -18 között.

KEDD

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Csapadék: Többfelé valószínű havazás.
  • Az északkeleti, északi szél megélénkül.
  • Hőmérséklet: max. -6 és -1 fok között, min. -7 és -13 között.

AZ ÉRVÉNYBEN LÉVŐ RIASZTÁSOKAT, FIGYELMEZTETÉSEKET TEKINTSE ÁT VESZÉLYJELZÉS OLDALUNKON – KATTINTSON

veszelyjelzes_2017-01-11_06-47-46

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.