Felhős, zivataros idővel ér véget a hét

2018. július. 21 13:06

Nyugat felől egy újabb légörvény éri el hazánkat, amely vasárnap felhős, többfelé csapadékos időt okoz a Kárpát-medencében. Jelentősebb javulásra hétfő délutántól számíthatunk.

Vasárnap reggelre országszerte megnövekszik a felhőzet, és napközben is az erősen felhős ég mellett legfeljebb rövid időre süthet ki a nap. Egész nap, több alkalommal várható záporos csapadék, heves zivatar is előfordulhat. Helyenként nagy mennyiségű csapadék hullhat. Szélerősödés csak zivatar környezetében lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 30 fok között várható, délkelet felé a magasabb értékekkel.

 

hétfő

  • Északnyugat felől csökken a felhőzet, a Dunántúl nagyobb részén hosszabb időre kisüt a nap, de az Alföldön tartósan felhős maradhat az ég.
  • Éjszaka még több helyen lehet zápor, zivatar, majd napközben fokozatosan délkelet felé szorul vissza a csapadék.
  • Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között valószínű.

 

kedd

  • Jellemzően napos idő várható gomolyfelhőkkel, a Tiszántúlon lehet tartósan több a felhő.
  • A Dél-Alföldön több helyen is, máshol kisebb számban alakulhat ki zápor vagy zivatar.
  • Az északkeleti, északi szél helyenként megerősödik, zivatarban viharossá is fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között valószínű, a keleti határnál lehet hűvösebb.

 

szerda

  • A nappali gomolyfelhő-képződés mellett több órás napsütésre, illetve délkeleten kissé több felhőre számíthatunk.
  • Elsősorban a Dunától keletre kell záporra, zivatarra számítani, nyugatabbra kicsi a csapadék esélye.
  • Az északkeleti, északi szél élénk lesz, de zivatarban viharossá is fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között valószínű, az Alföld középső tájain lehet a legmelegebb.

 

csütörtök

  • A gomolyfelhők mellett az előző napokhoz képest országszerte több napsütésre van kilátás.
  • Napközben elszórtan lehetnek záporok, zivatarok, de nagy területet érintő jelentős csapadék nem várható.
  • Az északi szél élénk lesz, de zivatarban viharossá is fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.

 

péntek

  • Gomolyfelhős idő várható sok napsütéssel, több felhő továbbra is kelet felé lehet.
  • Napközben elszórtan valószínű záporok, esetleg zivatarok kialakulása, de legfeljebb lokálisan fordulhat elő nagyobb csapadék.
  • Az északi szél élénk lesz, de zivatarban viharossá is fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás