Délután több helyen zivatarok enyhítik a hőséget

2018. július. 31 5:04

Északkeletet felől nedvesebb levegő áramlik fölénk, újból nagyobb területen kedvezővé válnak a feltételek záporok, zivatarok kialakulásához.

Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre több helyen, míg másutt szórványos jelleggel várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás. Az élénk északi, északkeleti szél az Alpokalján és a Zemplén térségében időnként megerősödik, de zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között valószínű. Késő este 21, 26 fok várható.

 

szerda

  • A többször erősen megnövekvő felhőzet mellett néhány órás napsütés is várható.
  • Többfelé alakulhat ki zápor, zivatar.
  • Az északi, északkeleti szél megélénkül, zivatarban viharos körüli széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 24, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 34 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Délelőtt még gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, majd délután észak felől jelentősen csökken a felhőzet.
  • Többfelé alakulhat ki zápor, zivatar.
  • Az északkeleti szél megélénkül, zivatarban viharos körüli széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 24, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 34 fok között alakul.

 

péntek

  • Alapvetően napos idő várható.
  • Helyenként alakulhat ki zápor, zivatar.
  • Az északkeleti szél megélénkül, zivatarban viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 24, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.

 

szombat

  • Túlnyomóan napos idő valószínű, csak kevés helyen növekszik meg erősebben a gomolyfelhőzet.
  • Néhol lehet zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél helyenként megerősödik, zivatar környékén esetleg viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Néhol alakul ki zápor, zivatar.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarban viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás