A nyárból hirtelen októberbe csöppenünk

2018. szeptember. 20 5:14

Csütörtökön és pénteken még az augusztus közepén szokásos maximum hőmérsékletet tapasztalhatjuk hazánkban, majd vasárnap már az október elejére jellemző értékekkel fogunk találkozni.

Csütörtökön általában csak némi fátyol-, illetve gomolyfelhőzet zavarhatja a napsütést. Csapadék nem valószínű. A légmozgás mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 fok között valószínű. Késő este 13, 18 fok várható.

 

péntek

  • Általában derült idő lesz, északkeleten lehet kevés gomolyfelhő.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 30 fok között várható.

 

szombat

  • Északnyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, az Alföldön és a Dunántúl délkeleti részén néhány órára még kisüt a nap.
  • Reggeltől északon, északnyugaton több helyen, késő délutántól délebbre is szórványosan valószínű eső, zápor.
  • Az északnyugatira, északira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18 fok között várható.
  • A hőmérséklet északnyugaton a reggeli órák után csökken, délben már 15 fok alatt valószínű, míg délkelet felé haladva egyre melegebb lesz, az Alföld déli és keleti részén 26, 28 fokos csúcsérték ígérkezik.

 

vasárnap

  • Éjszaka észak felől jelentősen csökken a felhőzet, és reggeltől gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Napközben már csak legfeljebb néhol fordulhat elő futó zápor.
  • Az északnyugati szelet élénk vagy erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között várható.

 

hétfő

  • Erősen megnövekszik, majd északnyugat felől csökken a felhőzet.
  • Több helyen várható eső, zápor.
  • Kezdetben a délnyugati, később az északnyugatira forduló szelet kísérik erős, helyenként viharos széllökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű.

 

kedd

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Helyenként zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati, északi szél nagy területen viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.