Változékony idővel telik a karácsonyunk

2018. december. 22 12:56

Hétfőn egy hidegfront hatására sokfelé várható eső, majd keddtől már záporok, hózáporok tarkítják a karácsony második felét.

Vasárnap eleinte változóan felhős lesz az ég, majd délnyugat felől megvastagszik a felhőzet. Napközben helyenként, késő délutántól, estétől többfelé várható eső, zápor. A nyugati, északnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 11 fok között várható.

 

hétfő

  • Eleinte erősen felhős vagy borult idő lesz, délutántól északnyugat felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet.
  • A nap első felében többfelé, később egyre kevesebb helyen várható eső, zápor.
  • Az északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá is fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható.

 

kedd

  • Gyakran lesz erősen felhős az ég, csak kevés napsütésre számíthatunk.
  • Helyenként zápor, hózápor előfordulhat.
  • Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között valószínű.

 

szerda

  • Északkeleten erősen, másutt változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel.
  • Főként északkeleten alakulhat ki zápor, hózápor.
  • Az északi, északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Erősen és közepesen felhős területek és időszakok egyaránt lesznek.
  • Elvétve zápor, hózápor kialakulhat.
  • Az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű.

 

péntek

  • Erősen és közepesen felhős területek és időszakok egyaránt lesznek.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • Éjszaka ködfoltok képződhetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.