Szerdán már országszerte havazni fog

2019. január. 22 4:54

Egy mediterrán ciklon határozza meg hazánk időjárását a következő napokban. Kedden az ország délkeleti felén, szerdán pedig már országszerte várható havazás.

Kedden északnyugaton, északon felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, másutt borult marad az ég, és ismétlődő havazás valószínű. A déli megyékben helyenként megélénkül az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +2 fok között várható, késő este -1, -6 fok valószínű.

 

szerda

  • Borult lesz az ég, majd délután délkeleten vékonyodik, szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Éjszaka a havazás átterjed az ország északi felére is, majd napközben dél felől fokozatosan gyengül, szűnik a csapadék, amely délkeleten havas esőre, esőre is válthat.
  • Az északkeleti, keleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -8 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között várható.

 

csütörtök

  • Nagyrészt borult lesz az ég, csak átmeneti szakadozások lehetnek.
  • Szórványosan valószínű csapadék: nagyobbrészt hó, de elsősorban keleten, délkeleten havas eső, eső is lehet.
  • Az északkeleti, északi szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között várható.

 

péntek

  • Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, csak átmeneti szakadozások lehetnek.
  • Több helyen valószínű havazás, keleten, délkeleten havas eső, eső is lehet.
  • Az északi, északkeleti szelet többfelé erős, a Dunántúlon viharos lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között valószínű.

 

szombat

  • Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult időre van kilátás.
  • Szórványosan várható havazás, hózápor.
  • Az északi, északnyugati szelet többfelé erős, főleg a Dunántúlon viharos lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +2 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Szakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Helyenként hószállingózás, kisebb havazás előfordulhat.
  • Az északnyugati, nyugati szél néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Vasárnapig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.