Vasárnapra jelentősen megenyhül az idő nyugaton

2019. január. 26 12:51

A szombat délután érkező melegfront hazánk nyugati tájai fölé jelentősen melegebb levegőt szállít, emiatt a Dunántúl nagy részén 5 fok fölé melegszik fel a levegő a vasárnap délutáni órákban.

Vasárnap északkeleten erősen felhős marad az ég, és arrafelé továbbra is előfordulhat hószállingózás, gyenge havazás. Másutt azonban nyugat, délnyugat felől átmenetileg vékonyodik, szakadozik, majd késő délutántól ismét megvastagszik a felhőzet, de estig újabb csapadék nem valószínű. A délkeleti szél megélénkül, néhol erős lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunától keletre -2 és +4, a Dunántúlon többnyire 3 és 7 fok között várható, de főként a délnyugati határvidéken ennél enyhébb is lehet.

 

hétfő

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a nap második felében több helyen vékonyodik, csökken a felhőzet.
  • Többfelé várható eső, havas eső, majd délután főként a nyugati és északi országrészben havazás.
  • Reggel, kora délelőtt a főváros tágabb környezetében helyenként ónos eső is előfordulhat.
  • A nyugati, délnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4, +2 fok között alakul, de a havas, kevésbé felhős tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul.

 

kedd

  • Közepesen illetve erősen felhős lesz az ég.
  • Reggelig helyenként várható havazás, havas eső, majd délután, este egy-egy hózápor is kialakulhat.
  • A nyugati, északnyugati szél néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Estefelé délnyugaton néhol havazás is kialakulhat.
  • A keleti, délkeleti szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -8 és -3 fok között, a kevésbé felhős, havas tájakon -8 fok alatt alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Többnyire erősen felhős, illetve borult lesz az ég.
  • Főként a Dunántúlon várható havazás, havas eső.
  • A keleti, északkeleti szél időnként megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és -1, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.

 

péntek

  • Reggel párás, foltokban zúzmarás idő várható, majd feloszlik a köd, és változóan felhős lesz az ég.
  • Reggel a ködös tájakon hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat.
  • A nyugati országrészben napközben eső, zápor is lehet.
  • A déli szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és -1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.