Viharos szelet és zivatarokat is hozhat a hidegfront

2019. február. 10 10:52

Az éjszakai órákban északnyugat felől markáns hidegfront éri el hazánkat, amely intenzív záporokkal, viharos széllökésekkel vonul át az országon. Több megyében figyelmeztetés érvényes.

Vasárnap délelőtt a Dunántúlon, a középső országrészben és északon még több helyen várható köd, majd napközben javulnak a látási viszonyok. A ködös tájakon szitálás, ónos szitálás néhol előfordul. Vasárnap déltől a Dunántúl északnyugati felében megerősödik, később egyre több helyen viharossá is fokozódik a délnyugati szél.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Vas, Zala, Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a viharos erejű széllökések, valamint kilenc megyére a sűrű köd miatt, vasárnapra vonatkozóan.

Az időjárási helyzet változásával a figyelmeztetéssel érintett terület is módosulhat. Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Vasárnap délutántól egészen az éjszakai órákig főként a Nyugat-Dunántúlon, a Dunántúli-középhegységben a legerősebb széllökések 60-75 km/óra körül várhatók. Hétfőre virradó éjszaka intenzívebb záporokkal, kis valószínűséggel zivatarral, illetve nyugatira, majd északnyugatira forduló széllel hidegfront érkezik. Éjszaka a fronthoz társulva szintén előfordulhatnak viharos széllökések, majd átmenetileg mérséklődik a légmozgás. Hétfőn a nap második felében a Dunántúlon, a középső országrészben erős, helyenként viharos északnyugati szélre lehet számítani, főként a Kisalföldön és a Dunántúli-középhegységben 65-70 km/óra körüli legerősebb lökésekkel. Az OMSZ Veszprém, Vas, Fejér, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a viharos erejű széllökések miatt hétfőre vonatkozóan.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Továbbra is változékony marad az időjárás. Hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Emiatt fáradékonyság, görcsös migrénes fejfájás előfordulhat.
A légnyomás emelkedik.