A hétvégén még egy kis ízelítőt kapunk a januárból

2019. február. 20 13:08

A csütörtök este érkező hidegfront hatására a mostanihoz képest 10 fokkal visszaesik a hőmérséklet. A hétvégén az ország legnagyobb részén a maximum hőmérséklet az 5 fokot sem éri majd el.

Csütörtök reggel többnyire még csak fátyolfelhők lesznek, majd északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, késő délutánra délen is beborul az ég. A délután második felétől észak felől egyre többfelé elered az eső. Reggel elvétve köd előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél sokfelé élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

 

péntek

  • Reggel még erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd északkelet, észak felől csökken a felhőzet, kiderül az ég, ám a középső országrészben csak estefelé tűnik el a felhőzet.
  • Reggelig szórványosan lehet eső, majd néhol alakul ki zápor, késő délután a középső tájakon esetleg hózápor.
  • Többfelé viharos lesz az északi, északkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 11 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb.
  • Késő este már az ország túlnyomó részén fagyni fog.

 

szombat

  • Többnyire derült vagy fátyolfelhős lesz az ég.
  • Csapadék nem várható.
  • Nagy területen kísérik erős lökések az északkeleti, északi szelet.
  • Hajnalban -4 és -10, kora délután 0 és +4 fok között alakul a hőmérséklet.

 

vasárnap

  • Változóan felhős lesz az ég.
  • Csapadék nem várható.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

 

hétfő

  • Változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati, északi szél nagy területen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 11 fok között valószínű, nyugaton lesz az enyhébb idő.

 

kedd

  • Többnyire közepesen vagy erősen felhős idő várható.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati, északi szél nagy területen erős, néhol viharos lökésekkel kísért lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között valószínű, nyugaton lesz az enyhébb idő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás