Nem fenyegeti fagy az ébredő természetet a héten

2019. március. 05 5:01

A korán jött tavasz tartja magát a következő egy hétben: búcsút intünk az éjszakai fagyoknak is. Jövő héten már hidegebb légtömegek érkeznek.

Kedden nyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, és napközben már az ország nagy részén felhőátvonulások lesznek többórás napsütéssel, helyenként futó záporral, csak délnyugaton lesz több a felhő. A nyugati, északnyugati szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő este 3, 7 fok várható.

 

SZERDA

  • Nagyrészt napos időre számíthatunk fátyolfelhőkkel, helyenként megnövekvő gomolyfelhőzettel.
  • Keleten reggel néhol még lehet kisebb eső, zápor, majd ott sem valószínű csapadék.
  • Napközben többfelé megélénkül, a Dunántúl nyugati részén helyenként megerősödik a délire forduló szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Szűrt napsütésre számíthatunk változó vastagságú fátyolfelhőzeten át.
  • Estig csapadék nem lesz.
  • Mindenütt megerősödik, elsősorban a Dunántúlon többfelé viharossá fokozódik a déli, délnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9, északkeleten 1 és 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között várható.

 

PÉNTEK

  • Szakadozott felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra számíthatunk.
  • Szórványosan várható kisebb eső, zápor.
  • Többfelé erős lökések kísérik a nyugati szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között várható, napközben északnyugatról délkelet felé haladva lesz egyre melegebb.

 

SZOMBAT

  • Erősen és gyengén felhős időszakok váltakoznak.
  • Elszórtan zápor kialakulhat.
  • A nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű.

 

VASÁRNAP

  • Gyakran lesz erősen felhős az ég.
  • Elszórtan várható eső, zápor.
  • A nyugati szelet nagy területen kísérik erős lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.