Nagy területen várható fagy szerda hajnalban

2019. március. 12 5:01

Kedd éjjel visszatért a fagy, ami azonban leginkább szerdán lesz számottevő. Kedden már késő estétől 0 fok alá süllyed a hőmérséklet, szerda hajnalra a Duna vonalától keletre zömmel gyenge fagy várható.

Kedden gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb néhol alakulhat ki futó zápor. Az északnyugati, északi szél több helyen megerősödik, az Észak-Dunántúlon délelőtt még viharos széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között alakul. Késő este -1, 2 fok várható.

 

SZERDA

  • Nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de eleinte a Tiszántúlon néhány órára még kisüthet a nap.
  • Szórványosan várható eső, zápor, délkeleten kicsi a csapadék valószínűsége.
  • A délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Északnyugat felől lassan csökken a felhőzet, de délkeleten erősen felhős vagy borult maradhat késő délutánig is az ég.
  • Helyenként eshet az eső, illetve lehet zápor.
  • Az északnyugatira, nyugatira forduló szél megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • Erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
  • Többfelé várható eső, zápor.
  • A Dunántúlon az északnyugati, a Dunától keletre a nyugati, délnyugati szelet többfelé kísérik erős széllökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, de az északkeleti határ közelében kissé hűvösebb lehet.

 

SZOMBAT

  • Kezdetben erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd nyugat, délnyugat felől lassanként csökken a felhőzet.
  • Egyre inkább északon, északkeleten lehet csak gyenge eső, zápor, majd ott is fokozatosan megszűnik a csapadék.
  • Az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, sőt viharos széllökések is lesznek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Általában gyengén felhős idő várható többórás napsütéssel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.