Két napig tart a szárazabb időjárás

2019. május. 10 5:11

Szombat késő délután érkezik az újabb eső nyugat felől, addig mindössze elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. Az ország nagyobb részén a nap is kisüt, majd vasárnap ismét beborul az ég.

Péntek reggel, délelőtt az északkeleti megyékben is csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék, de a gomolyfelhő-képződés mellett ott is sok napsütésre készülhetünk szórványosan záporral, helyenként zivatarral. Csapadékra legnagyobb esély az Észak-Dunántúlon, a Tiszántúlon, illetve az Északi-középhegységben van. Az északnyugatira, nyugatira forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, de szélerősödés zivatar környezetében is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű, a Dél-Dunántúlon lesz a legenyhébb az idő. Késő este 10, 13 fok várható.

 

SZOMBAT

  • Nagyrészt napos időre számíthatunk, nyugat felől megnövekvő fátyolfelhőzettel, többnyire kevés gomolyfelhővel, majd késő délutántól nyugaton megvastagszik felhőzet.
  • Késő délutántól a Dunántúl nyugati részén egyre nagyobb területen várható eső, záporeső, addig legfeljebb néhol fordulhat elő gyenge csapadék.
  • Sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • A Dunántúlon erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Sokfelé várható eső, zápor, néhol zivatar, keleten szakadozott, vékonyabb felhőzet valószínű, és kelet felé haladva egyre kisebb a csapadék esélye.
  • A Dunántúlon nagy területen viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél, keletebbre élénk északkeleti szél várható.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 23 fok között alakul, kelet felé haladva lesz egyre melegebb.

 

HÉTFŐ

  • Délen és nyugaton erősen, másutt változóan felhős lesz az ég.
  • Többfelé várható eső, zápor, de északkeleten kisebb a csapadék esélye.
  • Az északi, északkeleti szelet nagy területen viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 23 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb.

 

KEDD

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé várható eső, zápor, délkeleten lesz kevesebb csapadék.
  • Az északi, északkeleti szelet erős vagy viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 20 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb.

 

SZERDA

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Többfelé várható eső, zápor.
  • Az északi, északkeleti szelet nagy területen erős vagy néhol viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 21 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb.

Címkék:, ,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás