Mérséklődik a meleg a jövő héten

2019. május. 19 5:03

Ismét csapadékosabbra fordul időjárásunk. Vasárnap még 27-28 fok is lehet keleten, a jövő héten azonban néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet.

Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett több órás napsütésre van kilátás szórványos jellegű csapadékkal. Késő délutántól erőteljesen megnövekszik a felhőzet és dél, délkelet felől egyre több helyen alakul ki zápor, elsősorban a Dunától keletre zivatar is. A zivatarokhoz heves kísérőjelenségek is társulhatnak. A déli, délkeleti szél többnyire mérsékelt marad, de a Dunántúlon helyenként megélénkül. A zivatarok környezetében pedig átmeneti szélerősödés előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 22 és 27 fok között alakul, északkeleten lesz a melegebb. Késő este 13, 19 fok valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Éjszaka felhős lesz az ég. Napközben a sok gomolyfelhő mellett akár hosszabb napos időszakokra is számíthatunk.
  • Éjszaka záporos, zivataros csapadékzóna vonul át, amely reggelre észak felé távozhat. Napközben továbbra is kell számítani ismétlődő záporokra, zivatarra, nagyobb eséllyel a délután során.
  • A déli, délnyugati szél erős lesz, de zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul.

 

KEDD

  • Éjszaka az Alföld keleti területein sok lesz a felhő, máshol a gyengén felhős ég mellett párássá válhat a levegő. Napközben erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.
  • Az Alföld keleti részein várható csapadék éjszaka. Napközben szórványosan záporokra, zivatarra is készülni kell.
  • A délnyugati szél nagy területen megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Éjszaka még sokfelé, majd napközben már inkább csak a keleti, északkeleti tájakon számíthatunk felhős időre. Máshol a sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek.
  • Napközben keleten, északkeleten lesz csapadékos az idő. Máshol számottevő csapadékra nem kell készülni.
  • Az északnyugatira forduló szél több helyen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A felhőzetben mindenhol csökkenő tendencia várható, napközben gomolyfelhős égkép valószínű sok napsütéssel.
  • Elszórt záporokra inkább csak az Alföldön van esély, ott viszont már éjszaka, hajnalban is eshet.
  • Az északnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • Gomolyfelhős, napos időre készülhetünk.
  • Számottevő csapadék nem várható.
  • A változó irányú szél legfeljebb élénk lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

Címkék:, ,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás