Vasárnap számíthatunk a legtöbb napsütésre

2019. május. 25 5:17

Az elmúlt napok záporait, zivatarait okozó légörvény fokozatosan feloszlik, az újabb ciklon pedig csak hétfőn ér el minket, így vasárnap csak egy-két helyen kell csapadékra számítani.

Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett sokat süt majd a nap, főként a keleti tájakon lesz erősebb a gomolyfelhő-képződés, amelyből ott elszórtan várható záporeső, zivatar. A délután folyamán a nyugati határvidéken sem lehet kizárni egy-egy zápor, zivatar kialakulását. Az északnyugati szél többször megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű. Késő este 12, 17 fokra számíthatunk.

 

vasárnap

  • Gomolyfelhő-képződésre és délután délnyugat felől megnövekvő fátyolfelhőzet mellett sok napsütésre számíthatunk.
  • Helyenként – elsősorban északkeleten és északnyugaton – záporeső kialakulhat, egy-egy zivatar is lehet.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között alakul.

 

hétfő

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar.
  • A délkeleti, déli szél többfelé megélénkül, zivatar környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 26 fok között valószínű.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, de helyenként akár hosszabb időre is felszakadozhat a felhőzet.
  • Sokfelé várható eső, zápor, szórványosan zivatar.
  • Megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között valószínű.

 

szerda

  • Hosszabb-rövidebb felszakadozások mellett többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar.
  • A keleti országrészben délnyugati marad, másutt északnyugatira fordul, és megélénkül, helyenként megerősödik a szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 24 fok között valószínű, nyugaton lesz a hűvösebb.

 

csütörtök

  • Szakadozó, csökkenő felhőzet mellett egyre kevesebb helyen várható eső, zápor.
  • Az északnyugati, északi szelet élénk vagy erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás