Riasztás, figyelmeztetés érvényes zivatar és felhőszakadás miatt

2019. május. 29 10:50

Zömmel a délutáni óráktól a mai napon is számítanunk kell zivatarokra. Többfelé az éjszakai órákban is jelentkezik majd csapadék, áztató eső formájában.

Szerdán a Nyugat-Dunántúl kivételével szórványosan, elsősorban délutántól számíthatunk zivatarok kialakulására, amelyeket viharos szél (55-65 km/óra), jégeső (1 centiméter körüli átmérő), és főként a délkeleti országrészben felhőszakadás (25-30 milliméternél nagyobb mennyiség) kísérhet. Délutántól az Alpokalján egy-egy 65-70 km/óra körüli széllökés előfordulhat északnyugati irányból.

Éjjel a délkeleti régióban még döröghet az ég, de ezek lecsengő zivatarok lesznek már és az este előrehaladtával egyre inkább esőbe fordul át a csapadék jellege. Áztató jellegű esőre kell számítani éjszaka, a csapadékzóna északnyugat felé fog elmozdulni és leginkább az ország északi területein okozhat nagy mennyiségű (hozzávetőleg 20, néhol 25 milliméter) csapadékot.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú riasztást adott ki szerdára vonatkozóan zivatar kialakulásának lehetősége miatt Bács-Kiskun megye Bácsalmási, Jánoshalmai, Kiskunhalasi, Kiskunmajsai járásaira, Borsod-Abaúj-Zemplén megye Ózdi, Putnoki járásaira, Csongrád megye Kisteleki, Mórahalmi, Szegedi járásaira, Heves megye Bélapátfalvai, Egri, Gyöngyösi, Hatvani, Pétervásárai járásaira, valamint Nógrád megye Bátonyterenyei, Pásztói, Salgótarjáni, Szécsényi járásaira. Itt az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Továbbá elsőfokú figyelmeztetés érvényes ugyancsak zivatarok kialakulásának lehetősége miatt az alábbi térképen a piktogram nélkül, sárgával jelzett területeken: Veszprém, Somogy, Baranya, Tolna, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben.

Elsőfokú figyelmeztetés érvényes eső miatt Budapestre, valamint Pest, Komárom-Esztergom és Fejér megyékre. Ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat.

Felhőszakadás miatt van érvényben elsőfokú figyelmeztetés Baranya, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyékre. Itt intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/órát, ezért elsőfokú figyelmeztetés érvényes a várhatóan viharos erősségű széllökések miatt északnyugaton: Vas és Győr-Moson-Sopron megyékben.

Csütörtökön zivatarok kialakulására leginkább délkeleten és a Tiszántúlon lesz esély, a zivatarokat viharos szél (55-65 km/óra) és lokálisan nagy mennyiségű csapadék (10 milliméter feletti mennyiség) kísérheti. Elsőfokú figyelmeztetés érvényes a csütörtöki napra vonatkozóan zivatar kialakulásának lehetősége miatt az alábbi térképen piktogram nélkül, sárga jelöléssel szereplő területeken: Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben. Itt az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.