Komoly viharok törik meg a hőség lendületét

2019. június. 16 5:22

Lényeges változás következik be vasárnap délután időjárásunkban, ugyanis észak, északnyugat felől egy hidegfront közelíti meg hazánkat, amelynek hatására heves záporok, zivatarok kialakulására kell számítanunk.

Vasárnap kezdetben általában napos idő várható némi fátyolfelhőzettel, majd erősödő gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Többfelé valószínű zápor, zivatar, akár felhőszakadás, jégeső is lehet. A Dunántúlon az északi szél megélénkül, néhol megerősödik, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 30 és 36 fok között várható, de északnyugaton helyenként 30 fok alatt valószínű. Késő este 20, 25 fokra számíthatunk.

 

hétfő

  • Erős gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhőzet mellett inkább csak rövidebb időre süthet ki a nap.
  • Főként a nap második felében sokfelé várható zápor, zivatar. Helyenként felhőszakadás is lehet.
  • Az északi, északkeleti szelet élénk vagy erős lökések kísérik, zivatar környékén viharossá fokozódik a szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 fok között várható.

 

kedd

  • A változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, de hosszú ideig erősen felhős helyek is lehetnek.
  • A hajnali órákban helyenként köd képződik.
  • Többfelé várható zápor, zivatar. Helyenként felhőszakadás is előfordulhat.
  • A szél mérsékelt marad, átmeneti szélerősödés zivatar környékén lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között alakul, a tartósan felhős tájakon lesz hűvösebb.

 

szerda

  • Gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés várható.
  • Szórványosan – nagyobb eséllyel az ország keleti részén – várható zápor, zivatar.
  • Hajnalban helyenként ködre is számítani kell.
  • Általában mérsékelt marad a szél, de zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Napos idő várható gomolyfelhőkkel.
  • Helyenként – nagyobb valószínűséggel keleten, északkeleten – fordulhat elő zápor, zivatar.
  • Általában mérsékelt marad a szél, de zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között valószínű.

 

péntek

  • Gomolyfelhős napos idő valószínű.
  • Elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar.
  • A szél egyre többfelé északnyugatira fordul és megélénkül, helyenként megerősödik.
  • Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.