Helyenként 37 fokot is mérhetünk a jövő hét első napján

2019. június. 29 12:21

A Nyugat-Európa felől érkező hőhullám hétfőn tetőzik hazánkban, 7-10 fokkal is melegebb lehet a megszokottnál. Keddtől lassan mérséklődik a hőség.

Vasárnap derült, száraz idő lesz. A délnyugati, déli szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • Kezdetben derült lesz az ég, majd a déli óráktól északnyugaton, késő délutántól másutt is megnövekszik a gomolyfelhőzet.
  • Csapadék nem várható.
  • A délnyugati, déli szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 37 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Délkeleten többnyire kevés marad a felhő, napos az idő, másutt a megnövekvő gomolyfelhőzet mellett számíthatunk több-kevesebb napsütésre.
  • Elszórtan – főként délnyugaton, nyugaton és északkeleten – várható zápor, zivatar.
  • Az északnyugati, északi szél többfelé megerősödik, zivatar környezetében viharossá is fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között valószínű, délkeleten lesz napközben a legmelegebb.

 

SZERDA

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Elszórtan zápor, néhol zivatar kialakulhat.
  • Az északi, északkeleti szelet élénk vagy erős lökések kísérik, zivatarban a szél viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Napos idő várható kevés gomolyfelhőkkel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • Gomolyfelhős, napos időre van kilátás.
  • Néhol zápor, zivatar kialakulhat.
  • A délnyugati szelet többfelé élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás