A jövő hét legvégén érkezhet az időjárási fordulat

2019. július. 11 13:04

Az átlagnál több fokkal hűvösebb, szeles idő várható a következő napokban. Szombaton nagy területen záporok, zivatarok kialakulásával is számolnunk kell. Jövő hét végére várható kisebb melegedés.

Pénteken a Dunántúl nagy részén már reggelre erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a többnyire zárt felhőzet fokozatosan kelet felé terjeszkedik, a déli órákra a Tiszántúlt is eléri. Addig keleten néhány órára kisüt a nap. Délelőtt nyugaton, később a középső országrészben is szórványosan várható eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat. Mérsékelt marad a változó irányú szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nyugaton 15 fok körül, másutt 7 és 13 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 26 fok között várható, keleten lesz a melegebb.

 

SZOMBAT

  • A naposabb időszakok mellett többnyire erősen vagy közepesen felhős lesz az ég.
  • Többfelé várható zápor, elszórtan zivatar.
  • A délnyugati, nyugati szél nagy területen élénk, néhol erős lesz, zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között valószínű.

 

VASÁRNAP

  • A többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.
  • Szórványosan valószínű zápor, esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat.
  • Az északi, északkeleti szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Helyenként előfordulhat zápor, egy-egy zivatar.
  • Az északi szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Gomolyfelhős, napos idő ígérkezik.
  • Helyenként záporeső kialakulhat.
  • Az északnyugati szél élénk vagy erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Gomolyfelhős, napos időre van kilátás.
  • Néhol zápor kialakulhat.
  • Az északnyugati szél többfelé élénk vagy erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Továbbra is változékony marad az időjárás. Hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Emiatt fáradékonyság, görcsös migrénes fejfájás előfordulhat.
A légnyomás emelkedik.