Napról napra melegszik az idő

2019. augusztus. 05 5:03

Az új hét kezdetével mind szárazabb és melegebb napoknak nézünk elébe. Az időjárási fordulat csütörtökön érkezik egy hidegfrontnak köszönhetően, de csak átmenetileg esik vissza a hőmérséklet: a hétvége már hőséggel telhet.

Hétfő délelőtt szinte felhőtlen lesz az ég, majd délután nyugat felől fátyolfelhők sodródnak fölénk, gomolyfelhők képződnek, de továbbra is a napsütésé lesz a főszerep. Elsősorban a Kisalföldön, az északi hegyekben és északkeleten alakulhatnak ki délutáni záporok, egy-egy zivatar sem kizárt. A nyugatira, délnyugatira forduló szél az Észak-Alföldön, északkeleten megélénkül, zivatarok környezetében átmeneti szélerősödés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 29 fok között várható. Késő este 18, 22 fok valószínű.

 

KEDD

  • Gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Északkeleten, északon szórványosan fordulhat elő zápor, zivatar.
  • A délnyugati szél megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok körül alakul.

 

SZERDA

  • A többórás napsütés mellett az ország északi felén erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható.
  • Az északi megyékben helyenként zápor, zivatar is kialakulhat.
  • A délnyugati szél megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható a több-kevesebb napsütés mellett.
  • Több helyen kell záporra, zivatarra számítani.
  • A déli, majd az északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá is fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 29 és 35 fok között várható, de északnyugaton kissé hűvösebb is lehet.

 

PÉNTEK

  • Gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Helyenként kialakulhat zápor, egy-egy zivatar.
  • Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • A kevés gomolyfelhő mellett sok napsütésre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.