Szerdán már 35 fokot is mérhetünk

2019. augusztus. 06 5:07

Egészen szerdáig folytatódik a melegedés, aznap a délnyugati határ mentén jegyezhetjük a legmagasabb értékeket. Csütörtökön hidegfront veti vissza a hőmérsékletet, hétvégén azonban ismét hőség valószínű.

Kedden a sok magasszintű felhőzet mellett az ország északi felén erőteljesebb, délen gyengébb gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, és északon elszórtan – azon belül az Északi-középhegységben nagyobb számban – várható zápor, zivatar. A délnyugati szél a Dunántúl nagyobb részét leszámítva megélénkül, zivatarok környezetében fordulhat csak elő átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Késő este 21, 25 fok várható.

 

SZERDA

  • Délen napos idő várható inkább csak fátyolfelhőkkel, északon a többórás napsütés mellett erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.
  • Elszórtan valószínű zápor, zivatar.
  • A délnyugati, déli szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Erős gomolyfelhő-képződés várható a több-kevesebb napsütés mellett.
  • Több helyen valószínű zápor, zivatar, kisebb eséllyel délkeleten, nagyobb valószínűséggel északon és nyugaton.
  • Az északnyugati, nyugati szél élénk vagy erős lesz, zivatarok környezetében a szél átmenetileg viharossá is fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között várható, délkeleten lesz napközben a legmelegebb.

 

PÉNTEK

  • Napos idő várható gomolyfelhőkkel.
  • Napközben már csak helyenként fordulhat elő – elsősorban északkeleten – záporeső.
  • A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között valószínű.

 

SZOMBAT

  • Derült vagy gyengén felhős lesz az ég.
  • Csapadék nem várható.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű.

 

VASÁRNAP

  • Derült vagy gyengén felhő lesz az ég.
  • Csapadék nem várható.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.