Az év eddigi legmelegebb napja következik

2019. augusztus. 12 4:56

A hétfői napon rendkívül meleg időnk lesz, várhatóan a 37,5 fokos szezonrekord is megdől a délutáni órákban. Keddtől lehűlés veszi kezdetét.

Hétfőn jobbára derült, napos időben lesz részünk csapadék nélkül. A déli szelet az ország keleti felében többfelé kísérik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 33 és 38 fok között várható, de egy-egy helyen 39 fok sem kizárt. Késő este 24, 29 fok valószínű.

 

kedd

  • Napközben északnyugat felől időnként erősebben megnövekszik a felhőzet, és főként északon, északnyugaton alakul ki szórványosan zápor, zivatar.
  • Estétől megvastagszik a felhőzet, és sokfelé várható eső, zápor, zivatar.
  • A szél eleinte a Dunántúlon, majd másutt is északnyugatira, északira fordul, többfelé megerősödik, a Dunántúlon és zivatarok környezetében helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 24, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 35 fok között alakul.
  • Nyugaton lesz napközben a hűvösebb, a Tiszántúlon a legmelegebb.

 

szerda

  • Északnyugaton, nyugaton már reggel kisüt a nap, majd másutt is csökken a felhőzet.
  • Éjszaka sokfelé várható kiadós eső, zápor, zivatar, délelőtt inkább már csak keleten eshet, majd az összefüggő csapadék délutánra elvonul, és mögötte néhol alakulhat ki zápor.
  • Az északi, északnyugati szél élénk vagy erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Eleinte többnyire derült, napos időre számíthatunk, majd nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

 

péntek

  • Változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel.
  • Főként a Dunántúlon és északon alakulhat ki szórványosan zápor, néhol zivatar.
  • Az északnyugati, nyugati szelet élénk vagy erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 28 fok között valószínű.

 

szombat

  • Változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként zápor előfordulhat.
  • A nyugati, északnyugati szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Továbbra is változékony marad az időjárás. Hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Emiatt fáradékonyság, görcsös migrénes fejfájás előfordulhat.
A légnyomás emelkedik.