Markáns változást hoz a kedden érkező hidegfront

2019. augusztus. 29 5:11

Egészen hétfőig folytatódik a napos, meleg idő, a szokásosnál jóval magasabb hőmérsékleti értékekkel. Kedden hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására nyugaton már jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés.

Csütörtökön a kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő mellett túlnyomóan napos idő várható, főként északkeleten, valamint északnyugaton, késő délután, este a nyugati határvidéken helyenként zápor, zivatar előfordulhat. Napközben néhol megélénkül a délkeleti szél, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között alakul. Késő este 19, 24 fok valószínű.

 

péntek

  • Változó mennyiségű fátyol- és gomolyfelhőzet mellett többórás napsütésre számíthatunk.
  • Nyugaton és északon elszórtan, másutt néhol alakul ki zápor, zivatar.
  • Az északkeleti, északi szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 35 fok között várható, nyugaton lesz a kevésbé meleg idő.

 

szombat

  • Napos időre számíthatunk többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhővel.
  • Néhol fordulhat elő zápor, zivatar.
  • A keleti, északkeleti szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között várható.

 

vasárnap

  • Nagyrészt derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk.
  • Legfeljebb egy-egy zápor, zivatar fordulhat elő.
  • A délkeleti, déli szél többfelé élénk lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Kezdetben napos időre számíthatunk, majd délután nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, illetve a Dunántúlon az erősödő gomolyfelhő-képződésre is számtani kell.
  • Nyugaton helyenként zápor, zivatar is előfordulhat.
  • A délkeleti szelet élénk lökések kísérik, majd nyugaton a szél északira fordul, megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 27 és 33 fok között alakul, nyugaton lesz a kevésbé meleg idő.

 

kedd

  • Nyugaton nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, és eső, zápor, zivatar is várható.
  • Keleten ugyanakkor többnyire napos idő ígérkezik, és a csapadék esélye is jóval kisebb.
  • Az északnyugati, északi szelet a Dunántúlon erős vagy viharos lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 32 fok között valószínű, nyugatról kelet felé haladva lesz egyre melegebb.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Hétfőig nem érkezik újabb front. Az előző hidegfront áthaladása után még áramlik be hideg levegő, majd a fronthatás fokozatosan megszűnik. Enyhülnek a tünetek.

A légnyomás nem változik.