Már kedden megérkezik keletre is a lehűlés

2019. szeptember. 02 5:01

A legfrissebb adatok szerint már kedden elér keletre is az a hidegfront, mely jelentősen visszaveti a hőmérsékleteket hazánkban. Péntekre keleten kissé visszamelegszik az idő, majd újabb lehűlés várható.

Hétfőn északnyugaton többnyire erősen felhős időre számíthatunk, másutt eleinte derült lesz az ég, majd gomolyfelhők képződnek, a legtöbb napsütés a Tiszántúlon lesz. Kezdetben északnyugaton, majd délkelet, kelet kivételével másutt is kialakulhat zápor, zivatar. Eleinte északnyugaton, később máshol is északira, északnyugatira fordul a szél, több helyen megerősödik, a Dunántúlon néhol viharossá fokozódik. Zivatar környezetében is lehetnek viharos széllökések lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 28 és 35, északnyugaton 24 és 27 fok között valószínű. Késő este 17, 27 fok várható.

 

KEDD

  • Kezdetben az Alföldön még lehet több-kevesebb napsütés, majd ott is megnövekszik a felhőzet. Délutántól északnyugat felől csökken a felhőzet.
  • Elszórtan – legkisebb eséllyel északnyugaton és délkeleten – fordulhat elő eső, zápor, néhol zivatar is.
  • Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon és a Zemplén környezetében időnként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 31 fok között alakul, a tartósan csapadékos középső tájakon lehet a hűvösebb.

 

SZERDA

  • Éjszaka mindenütt csökken a felhőzet, ezt követően napos időre számíthatunk többnyire csak kevés felhővel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi, északkeleti szél olykor megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Változóan felhős időre számíthatunk.
  • Helyenként – nagyobb eséllyel a Dunántúlon – zápor, zivatar valószínű.
  • A szél északira fordul, és a Dunántúlon helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • Gyengén és erősebben felhős területek és időszakok egyaránt lehetnek.
  • Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar.
  • Néhol megerősödik az északi szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Közepesen és erősen felhős területek és időszakok egyaránt lehetnek.
  • Növekszik a csapadék kialakulási esélye.
  • Az északi szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.