Délután már a keleti országrészben tombolnak majd a viharok

2019. szeptember. 09 5:11

A hétfői nap időjárását a hazánk felett átvonuló hidegfront határozza meg. Délutánra a front felhő és csapadékrendszere fokozatosan a keleti országrészre tevődik át.

Hétfőn kezdetben országszerte többnyire erősen felhős lesz az ég, és többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, helyenként felhőszakadás is lehet. Délután nyugat felől határozott felhőzet-csökkenés veszi kezdetét, ezzel együtt a csapadék súlypontja is a keleti országrészre helyeződik át. Ott csak estefelé csökken a felhőzet, és áll el az eső. A déli, délnyugati, majd az egyre nagyobb területen nyugatira, északnyugatira forduló szelet kísérik olykor erős, zivatarok környezetben akár viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 és 25 fok között valószínű, de a keleti határvidéken 26, 29 fok is lehet. Késő este 12, 17 fokra számíthatunk.

 

kedd

  • A hajnali ködfoltok feloszlását követően országszerte gyengén felhős, napos idő várható csapadék nélkül.
  • A keleti szél néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21, 26 fok között alakul.

 

szerda

  • Eleinte a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés várható, majd nyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet.
  • Délután nyugaton helyenként eső, zápor előfordulhat.
  • A keleti szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet keleten 25, 30, nyugaton 22, 25 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Nyugat felől csökken a felhőzet.
  • Kezdetben elszórtan még előfordulhat kisebb eső, zápor, majd fokozatosan megszűnik a csapadék.
  • Az északnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között alakul.

 

péntek

  • A reggeli ködfoltok feloszlását követően gomolyfelhős, napos, csapadékmentes idő várható.
  • A nyugati szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 ,28 fok között alakul.

 

szombat

  • Észak felől erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Elszórtan kisebb eső, zápor egyaránt előfordulhat.
  • Az északnyugatira forduló szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21, 26 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás