Megérkezhetnek az első fagyok a jövő hét második felében

2019. szeptember. 13 12:35

Kedden markáns hidegfront vonul át az országon, jelentős lehűlés várható. Csütörtöktől a szélvédett völgyekben talajmenti fagy is jelentkezhet a hajnali órákban.

Szombat délelőtt, illetve az ország déli felén még kora délután is szakadozott felhősáv vonul át, ezt követően a délután folyamán már gomolyfelhő-képződésre lehet számítani. Összességében többórás napsütés várható. Elsősorban az Északi-középhegységben és a Duna-Tisza közén, kisebb eséllyel a nyugati határvidéken alakulhat ki néhol futó zápor. Az északi, északkeleti szél az ország középső sávját leszámítva megélénkül, a keleti megyékben napközben meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet döntően 10, 17 fok között alakul, de az északi völgyekben néhány fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, délen lesz a melegebb.

 

VASÁRNAP

  • Nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható sok napsütéssel. Éjszaka és délelőtt az Alpokalja, Őrség vidékén felhősebb lehet az ég, de délutánra ott is kisüt a nap.
  • Csapadék sehol sem lesz.
  • A változó irányú, később délnyugati szél csak kevés helyen élénkülhet meg.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Késő délutánig jórészt derült, napos időben lesz részünk, majd észak felől felhősödés kezdődik.
  • A kora esti órákig száraz időre számíthatunk, ezt követően viszont előbb északnyugaton, később az északi megyékben is kialakulhatnak záporok, esetleg zivatar.
  • A délnyugati, nyugati szél az ország északkeleti felén megélénkülhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Hidegfront vonul át az országon. Közepesen, illetve erősen felhős lesz az ég, de délután észak felől már csökken a felhőzet.
  • Szórványosan várható csapadék: leginkább keleten, északkeleten, valamint délnyugaton alakulhat ki eső, zápor, azonban csak utóbbi tájakon számíthatunk számottevő mennyiségre, és ott dörrenhet meg az ég is.
  • Estére észak felől már szűnni kezd a csapadék, legtovább délnyugaton eshet.
  • Az északnyugatira, északira forduló szél az északi, északkeleti megyékben megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 27 fok között valószínű, az eloszlás azonban egyelőre bizonytalan.

 

SZERDA

  • Éjszaka az ország nagy részén csökken a felhőzet, napközben a felhőátvonulások mellett többórás napsütésre számíthatunk.
  • Legfeljebb egy-egy futó zápor jelentkezhet. A déli határ közelében – jelentős bizonytalanság mellett – azonban felhős maradhat az ég, és akár több alkalommal is eleredhet az eső.
  • Az északnyugati szelet az Észak-Alföldön, Északi-középhegységben és a főváros térségében kísérhetik leginkább erős lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Csak néhol fordulhat elő a délután során futó zápor.
  • Az északnyugati, nyugati szelet élénk vagy erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.
  • Hajnalban a szélvédett völgyekben már talajmenti fagy sem zárható ki.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás