Igazi kirándulóidővel telik a vasárnap

2019. szeptember. 15 5:07

Derült, napsütéses idő várható a hét utolsó napján, és esőtől sem kell tartani. Kedden érkezik az időjárási fordulatot hozó markáns hidegfront.

Vasárnap nagyrészt derült időre számíthatunk, inkább csak kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. A nyugati megyékben azonban reggel, délelőtt még lehetnek felhősebb tájak is, majd napközben ott is csökken már a felhőzet. Csapadék nem lesz. A délnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul. Késő este 15, 18 fok valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Kezdetben jórészt derült, napos, időre számíthatunk, a déli óráktól viszont észak felől egyre többfelé megnövekszik, estétől helyenként meg is vastagszik a felhőzet.
  • A nap második felében északon, északnyugaton már kialakulhat egy-egy zápor, esetleg zivatar.
  • A délnyugati, nyugati szél az ország északkeleti felén megélénkülhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Éjszaka és délelőtt jobbára erősen felhős lesz az ég, majd észak felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet, de délen, délnyugaton változatlanul marad a sok felhő.
  • Eleinte több helyen várható eső, zápor, később a csapadék egyre inkább a déli, délnyugati területekre korlátozódik, főként arrafelé néhol zivatar is előfordulhat.
  • Az északnyugatira, északira forduló szél elsősorban az északi, északkeleti megyékben megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 27 fok között valószínű, az eloszlás azonban egyelőre kissé bizonytalan.

 

SZERDA

  • Az ország nagyobb részén a többórás napsütés mellett felhőátvonulásokra lehet számítani.
  • Csupán egy-egy rövid zápor fordulhat elő.
  • A déli, délnyugati határ közelében – nagyobb bizonytalanság mellett – azonban felhős maradhat az ég, és főként a nap első felében akár tartósan is eshet.
  • Az északnyugati, északi szél nagy területen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 11 fok között várható, de a szélvédettebb északi völgyekben ennél hűvösebb, a déli határvidéken ennél enyhébb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Csupán elvétve fordulhat elő futó zápor a délutáni órákban.
  • Az északnyugati, nyugati szelet élénk, főként északkeleten néhol erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 9 fok között alakul, de a szélvédett, hidegre érzékeny területeken ennél jóval hidegebb is lehet, akár talajmenti fagy is előfordulhat.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Helyenként a délután folyamán néhol futó zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati, északi szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul, de a szélvédett, hidegre érzékeny területeken ennél jóval hidegebb is lehet, akár talajmenti fagy is előfordulhat.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.