Már a kertek alatt jár a változást hozó hidegfront

2019. szeptember. 16 13:04

Az éjszakai órákban markáns hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására szerdára 10 fokkal visszaesik a hőmérséklet, az erős szél miatt azonban ennél is komolyabbnak fogjuk érezni a változást.

Kedden a nap első felében nagyrészt erősen felhős lesz az ég. A többé-kevésbé szakadozott felhőzetben délutántól várható határozott csökkenés, de a déli megyékben estig sok lesz a felhő. Elszórtan alakulhat ki zápor, délen, délnyugaton néhol zivatar is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél több helyen megélénkül, néhol időnként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18, 25 fok között valószínű, de délen néhol 26, 28 fok is lehet.

 

szerda

  • Az ország nagyobb részén a többórás napsütés mellett felhőátvonulásokra lehet számítani. Csupán egy-egy rövid zápor fordulhat elő.
  • A déli, délnyugati határ közelében azonban felhős maradhat az ég, és főként a nap első felében akár tartósan is eshet.
  • Az északnyugati, északi szél nagy területen megerősödik, az Alpokalja térségében viharossá is fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 11 fok között várható, de a szélvédettebb északi völgyekben ennél hűvösebb is lehet a hajnal.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 20 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati szelet élénk, néhol néhol erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, a szélvédett északi völgyekben, fagyra hajlamos területeken talajmeneti fagy is előfordulhat.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

 

péntek

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Elvétve fordulhat csak elő egy-egy futó zápor.
  • Az északnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, hidegre érzékeny területeken hidegebb is lehet, talajmenti fagy is előfordulhat.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

 

szombat

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem várható.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, hidegre érzékeny területeken ennél jóval hidegebb is lehet, talajmenti fagy is előfordulhat.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Gyengén felhős, napos, száraz időre számíthatunk.
  • A déli, délkeleti szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű, de hidegre érzékeny helyeken hidegebb is lehet.
  • Talajmenti fagy előfordulhat.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Gyengén felhős, napos, száraz időre számíthatunk.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.